Kék hírekAz autó már megtalálták, a tolvajokat még keresik

2016. november 24., csütörtök
 
Az autó már megtalálták, a tolvajokat még keresik

Hódmezővásárhelyen szerencsére ritka bűnügy, gépkocsilopás miatt kéri a lakosság segítségét a Rendőrség.

 

 

 

 

 

 


Két személy azonosításában lehet segíteni, amelyhez fotó, videó, sőt egy jellegzetes póló és baseball sapka is szerepet játszhat.

A gyanúsítottak idén szeptember 14-én hajnalban Hódmezővásárhelyen, a Liget sorról eltulajdonítottak egy Opel Omega Caravan személyautót. A gépkocsit a rendőrök később megtalálták, majd visszaadták tulajdonosának.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A feltételezett elkövetők egyikéről egy benzinkút kamerája felvételt készített. 

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság 06030/924/2016. bűnügyi számon, lopás vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

 


 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi testépítő sikerek

Vásárhelyi testépítő sikerek

Négy év kihagyás után, az őszi szezonban állt ismét színpadra Otlokán Mihály, a hódmezővásárhelyi Herkules SE vezetője. Képekkel!
A Karácsonyra hangolódik Vásárhely

A Karácsonyra hangolódik Vásárhely

A szeretet, a figyelmesség, a meghitt készülődés, az ünnepi hangulat lesz a főszereplő a következő hetekben. Új helyszínen lesz a Gyermekkarácsony.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...