GazdaságAz ÁSZ cáfolja a Jobbik Hódmezővásárhellyel kapcsolatos állításait

2012. augusztus 28., kedd
 
Az ÁSZ cáfolja a Jobbik Hódmezővásárhellyel kapcsolatos állításait

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) cáfolja a jobbikos Hegedűs Lorántné által közölteket, miszerint az ÁSZ azt állapította volna meg Hódmezővásárhellyel kapcsolatban, hogy a városnak már régen csődöt kellett volna jelentenie.

 

 

 

 

 

Az ÁSZ kedden közleményben reagált a Jobbik országgyűlési képviselőjének vasárnapi nyilatkozatára. A számvevőszék ebben tudatta az MTI-vel: Hegedűs Lorántné állításával szemben az igazság az, hogy az ÁSZ nem tett sem ilyen, sem pedig erre utaló megállapítást a Hódmezővásárhely pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről szóló, 2011. decemberben megjelent jelentésében.

Az ÁSZ egyben arra kéri a politikai versenyben részt vevőket, hogy tartózkodjanak a számvevőszék megállapításainak és jelentéseinek politikai célú eltorzításától, illetve felületes ismertetésétől.

 

Közölték azt is: céljuk, hogy munkájukkal átláthatóvá váljon a közpénzek felhasználása, ehhez pedig elengedhetetlennek tartják a pontos tájékoztatást.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Jobbik: Hódmezővásárhely az orbáni kétharmad kegyelméből működik

 

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.