GazdaságJobbik: Hódmezővásárhely az orbáni kétharmad kegyelméből működik

2012. augusztus 26., vasárnap
 
Jobbik: Hódmezővásárhely az orbáni kétharmad kegyelméből működik

A Jobbik szerint Hódmezővásárhely csak "az orbáni kétharmad kegyelméből" működik, a fideszes Lázár János pedig éppen "a süllyedő hajót igyekszik elhagyni".

 

 

 

 

 

 

Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében - utalva a jövő vasárnapi időközi polgármester-választásra - azt írta: "a lázári gépezet szócsövei szerint" ha a jövőben Hódmezővásárhely nem lesz fideszes vezetésű, csak csőd és káosz várhat rá, azaz Esztergom sorsára fog jutni.

"Ironikus és szánalmas ez a próbálkozás", hiszen az Állami Számvevőszék legutóbbi vizsgálatának megállapítása szerint Hódmezővásárhelynek már régen csődöt kellett volna jelentenie - közölte az ellenzéki politikus, aki szerint a Csongrád megyei város csak "az orbáni kétharmad kegyelméből" működik.

Hegedűs Lorántné úgy véli, a várost eddig vezető Lázár János "éppen a süllyedő hajót igyekszik elhagyni, hogy aztán a veszély várva várt elmúltával mint lehetséges megmentő bukkanhasson fel ismét a fedélzeten".

Hódmezővásárhelyen jövő vasárnap, szeptember 2-án azért tartanak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító fideszes Lázár János június 2-tól a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.