Kultúra, oktatásAugusztusi Zenei Napok Vásárhelyen

2015. július 31., péntek
 
Augusztusi Zenei Napok Vásárhelyen

"Amikor rendezvényünk elődjét, az Országos Fuvolás Tábort elindítottuk, célunk kettős volt. A gyerekek képzése mellett a hódmezővásárhelyi zenebarátoknak szerettünk volna tartalmas zenei programokkal szolgálni"- mondta egy interjúban Dratsay Ákos fuvolaművész a Vásárhelyi Híreknek. Ennek már 23 éve.

 

 

 (Fotó: VH)

 

 

A közel negyedszázada elhatározott szándék tökéletesen megvalósult, hiszen a minden évben megrendezett nyári tábor mára szervesen beilleszkedett Hódmezővásárhely zenei életébe. Ehhez persze pártfogók, szponzorok, segítők kellettek: többek között az Önkormányzat, a Péczely Attila Zeneiskola és alapítványa, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola, az Unitárius Egyház.

 

Az elmúlt két évtizedben az sem volt ritka, hogy céges szponzorok is besegítettek. Például az első 5 évben az ifjú muzsikusoknak és kísérőiknek a jelen hírportált is fenntartó Vásárhelyi Hírek tulajdonosi köre bográcsos vacsorákkal, erdei kalandtúrákkal, lovaglással, vad- és madárlessel igyekezett színesíteni az egyhetes vásárhelyi táboréletet, természetesen ingyenesen.

 

Dratsay Ákos ennek a tábornak fáradhatatlan mentora, szervezője és persze szakavatott zenetanára, aki elmondta azt is: zenész kollégáival és muzsikus növendékeikkel idén is izgalommal készülnek, hogy augusztus elején Hódmezővásárhelyen egy hétig a zenével ébredhessenek és térhessenek nyugovóra, amikor a gondolatokat, a hétköznapok rohanása nem vonja el a muzsikálástól.

A 60 résztvevőveé augusztus elsején kezdődő kurzus idei programjának szerkezete az elmúlt fesztiválok hagyományaitól csak annyiban tér el, hogy az első hangversenyen, augusztus elsején a kurzus művésztanárai koncerteznek, majd 2-án Lakatos György Liszt-díjas művésszel fagott-est lesz. 4-én és 6-án lesz ismét hangverseny a művésztanárokkal. 7-én és 8-án növendék-, illetve táborzáró hangversenyre hívják a zeneszerető vásárhelyieket.  

 

A zenei tábor augusztus elsejétől 9-ig tart és valamennyi koncertprogramot az Unitárius templomban tartják.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Migránsok önkénteseinél járt a hatóság

Migránsok önkénteseinél járt a hatóság

Alapvetően mindent rendben találtak a szakemberek a szegedi nagyállomáson és annak környékén tartott közegészségügyi szemlén.
Növekvő figyelem az agrárképzés iránt

Növekvő figyelem az agrárképzés iránt

Három év alatt 47 százalékkal nőtt a Mezőgazdasági Karra jelentkezők száma. A dinamikus növekedés mellett nem kizárt, hogy régiós agrárképzési centrum lesz a vásárhelyi kar.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.