Kék hírekÁtrándultak Vásárhelyre autókat fosztogatni

2013. november 11., hétfő
 

Volt hogy hangfalakat és autórádiót lopott ki egy autóból és a helyükre két szál rózsát helyezett. A rendőrök nem fogják díjazni a gálánsságát. Képekkel!

 

 

 

 

Elfogták a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói azt a 20 éves sükösdi férfit, aki hét autót tört fel Hódmezővásárhelyen. Az első bűncselekmény 2013. október 13-án éjszaka történt. J. Tamás egy Gorkij utcában parkoló Opel első ablaküvegét törte be, majd onnan autórádiót, illetve navigációt lopott el. Ezt további hat autó követte. Az éjszaka leple alatt kihasználta a kínálkozó lehetőségeket és a járművekben felejtett értékeket emelte el. 2013. október 31-én a temetőből tartott hazafelé, amikor a Nyárfa utcán egy autó lezárt csomagtartóját kinyitotta, abból a hangfalakat és az autórádiót lopta el, majd azok helyére két szál rózsát helyezett.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói november 8-án éjszaka, újabb bűncselekmény előkészületei közben fogták el. A nyomozók kiderítették, hogy figyelőként unokatestvére és annak élettársa segítette, így őket is előállították. A reggelig tartó kihallgatások eredményeként a rendőrök J. Tamást gázolaj, motor és bolti lopással is meggyanúsították. A bűnlajstroma azzal is bővült, hogy 2013. október 25-én a Botond utcából ellopott egy autót, Szegedre ment, majd visszavitte és leállt vele annak eredeti helyére. Ráadásul ellene a Bajai Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt elfogatóparancsot bocsátott ki.

A vásárhelyi nyomozók a házkutatások során a bűncselekményekből származó értéktárgyak jelentős részét lefoglalták.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya J. Tamást üzletszerűen elkövetett lopás és jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

 

Olvassa el ezt is!

Bizonytalan teremtő gondolkodás

Bizonytalan teremtő gondolkodás

Mi van akkor, amikor a teremtő vágy, teremtő gondolkodás sehogy se akar működni? A kisbaba-logika szerint ez azért van, mert nem sírtunk elég jól.

Segítség a bajban

Segítség a bajban

A Vásárhelyi Hírek által is közzétett számlaszámra 930 ezer forint gyűlt össze. Tegnap adták át Révész Attilának.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.