KözéletÁtadták az idei Boldog Gizella-díjakat

2024. augusztus 20., kedd
 
Átadták az idei Boldog Gizella-díjakat

Cserjés Katalin irodalomtörténésznek és Perényi János gazdálkodónak, lótenyésztőnek ítélték oda idén a Boldog Gizella-díjat.


 

 

 

 

 

 

A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését hétfőn este gálaműsor keretében adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

Az alapítvány 2018-ban alapította a város iránti hűséget szimbolizáló díjat, a nettó egymillió forint anyagi elismerés mellett díszes oklevéllel és emlékplakett járó díj Boldog Gizella királynéról, Szent István király feleségéről kapta nevét.

 

Cserjés Katalin 1954 júliusában született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban végezte, Szegeden szerzett magyar-orosz szakos diplomát, majd doktori fokozatot. Az egyetem után a Bethlen-gimnáziumban tanított: legszebb, legtermékenyebb évei közt tartja számon azt a nyolc esztendőt, amit ott töltött. 1987-től a szegedi egyetem modern magyar irodalom tanszékének adjunktusa lett, magyartanárok generációit készítette fel szakmódszertan-órák keretében az iskolai munkára. A 20-21. századi és kortárs magyar irodalom fejezeteit tanította, illetve az irodalom és a több művészeti ág kölcsönhatásait vizsgálta.  Cserjés Katalin mind a mai napig aktív, a város szellemi-kulturális életében meghatározó szerepet tölt be. Hosszú évekig a Grezsa Ferenc-középiskolai pályázat koordinátora és mentora, egyetemi kapcsolattartója volt. 2005 óta az Art Pagony Művészettörténeti Önképzőkör vezetője. Másfél éve indította útjára Művész-bemutatók címmel a Németh László Városi Könyvtárban azokat a találkozásokat, ahol helyi művészemberekkel ismerkedhetnek meg a vásárhelyiek.

 

Perényi János 1950. december 11-én született, családja anyai ágon tősgyökeres vásárhelyi, apai ágon pedig Mezőberényből származik. Az általános iskola felső tagozatát a sóshalmi iskolában, a középiskolát a Bethlen gimnáziumban fejezte be. Az orosházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban állattenyésztési és takarmányozási szakon végzett, később több szakirányú képesítést is szerzett. Mezőgazdasági nagyüzemekben állattenyésztési agronómusként, ménesvezetőként, lótenyésztési és juhtenyésztési ágazatvezetőként dolgozott.
Perényi János a versenylovaglást gyermekkorában kezdte, és katonaidejét is nyeregben töltötte, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa Sportkör lovasaként. Így jutott el a filmek világába is, színészek lovasdublőrjeként. Szerepelt többek között a Rózsa Sándor, a Bűntetőexpedíció, az Árpád a cigány, a Csillagbörtön és a Musztánglegenda című filmekben.

1991-ben kezdeményezte Hódmezővásárhelyen a nagy múltú Gazdasági Egyesület újjáalapítását, melynek jelenleg is ügyvezető elnöke. Az egyesületben képviselik a mezőgazdasági termelők, a helyi gazdálkodók érdekeit, miközben mezőgazdasági tematikájú rendezvényeket, kiállításokat, előadásokat szerveznek. 2002-ben nótakört alapítottak, amely a mai napig működik. 2008-ban létrehozták a Pásztorélet Kutatók Körét. Pásztoreszköz gyűjteményükkel országszerte, de külföldön is időszaki kiállításokon vesznek részt.
Munkásságát Hódmezővásárhelyen 2011-ben Signum Urbis Honorantis, szülővárosában, Mezőberényben 2016-ban díszpolgári címmel ismerték el.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

10 éves a vásárhelyi fotóklub

10 éves a vásárhelyi fotóklub

2014 júliusában alakult a Lucien Hervé Kamera Klub. A kerek évforduló alkalmából kiállítás nyílt a BFMK előtt.
Díjazták a jó tanulókat

Díjazták a jó tanulókat

Roma, cigány jó tanulókat díjazott a Hódmezővásárhely Városáért Közalapítvány.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

2024. 50. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
SZIN-es hírek - Szegedre jön a svéd Rihanna

SZIN-es hírek - Szegedre jön a svéd Rihanna

Először hallhatjuk Magyarországon élőben a svéd világsztár ’Venus’ című albumának dalait és persze a korábbi nagy slágereket is.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.