KözéletÁtadták a székkutasi szennyvíztisztító telepet

2016. április 13., szerda
 
Átadták a székkutasi szennyvíztisztító telepet

Az elmúlt hét évben mintegy ötmillió ember szennyvízkezelését sikerült megoldani a rendelkezésére álló uniós és hazai forrásokból - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Székkutason.

 

 

Fotó: MTI


A következő hetekben zárulnak le azok a beruházások, amelyek lehetővé teszik minden kétezer lakosúnál nagyobb településen az ivóvíz biztonságos célba juttatását és a szennyvíz kezelését - mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője a Csongrád megyei község uniós támogatással épített szennyvíztisztító-telepének átadási ünnepségén.

A politikus kitért arra, hogy a 2007-2013-as uniós fejlesztési időszakban 9223 milliárd forint gazdagította és gyarapította az országot. Közölte, ezt a pénzt részben mi fizettük be az Európai Unióba, másrészt azért járt nekünk, mert az ország gazdasági határait megnyitottuk más tagországok vállalatai előtt.

"Nem ajándékba kaptuk ezeket a forrásokat, hanem a saját pénzünket igyekezzük visszaszerezni és az elmaradott térségek, települések felzárkóztatására fordítani" - hangsúlyozta Lázár János.

 

Szél István (Fidesz-KDNP), Székkutas polgármestere elmondta, a település szennyvízcsatornázásának előkészítése 2008-ban indult el. A bruttó 1,81 milliárd forintos költségű, teljes egészében uniós és hazai támogatással megvalósult beruházás során a Duna Aszfalt Kft. 10 kilométer gerincvezetéket és 1,4 kilométer nyomóvezetéket fektetett le. Elkészült öt szennyvízátemelő és a község mintegy nyolcszáz háztartásának 75 százaléka már rá is kötött az új hálózatra. A Veolia Water Solutions & Technologies Magyarország Zrt. egy napi 220 köbméteres kapacitású biológiai módszerrel működő szennyvíztisztító-telepet épített, ahol a keletkező iszap kezelését is helyben végzik.

A község százmillió forintos kormányzati támogatást nyert el a belterületi úthálózat helyreállítására, ezek a munkálatok augusztusban kezdődhetnek el - közölte a polgármester.

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Dacolnak a tendenciával

Dacolnak a tendenciával

Az országos adatokhoz képest idén is jelentősen nőtt a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Karára első helyre jelentkezők száma.
BV őrök verték a diáklányt

BV őrök verték a diáklányt

A lánynak a járomcsontját darabosra törték, kilazultak, letörtek a fogai. Az országos felháborodást kiváltó ügyben vádat emeltek három férfival szemben.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.