FélpercesAranydiplomás üzemmérnököket köszöntöttek

2022. augusztus 27., szombat
 
Aranydiplomás üzemmérnököket köszöntöttek

Aranydiplomát kaptak az SZTE Mezőgazdasági Kar 1972-ben végzett évfolyam hallgatói.

 

 

 

 

 

Ötven éve vették át oklevelüket azok, akik az SZTE Mezőgazdasági Kar jogelődje, a Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Karán diplomáztak.

 

Összesen negyvenketten kérelmezték az aranydiplomájukat. A jelen lévő öregdiákokat Dr. Mikó Edit, az SZTE Mezőgazdasági Kar dékánja köszöntötte.  

 

Az augusztus 27-én a kar Andrássy úti épületében tartott ünnepségen mondta: azok a mezőgazdászok, akik Hódmezővásárhelyen végeztek mindig megállták a helyüket az agrárvilágban, így volt ez régen és így van ez ma is.

 

Olvassa el ezt is!

Kimagasló érdemek, a közösség megbecsülését kiérdemelve

Kimagasló érdemek, a közösség megbecsülését kiérdemelve

Fogarassy Judit táncművésznek és Návay Sándor szobrásznak ítélték oda idén a Boldog Gizella-díjat, a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítványelismerését.
Csúccsal zárt a SZIN

Csúccsal zárt a SZIN

A Tisza-parti fesztivál egyedi hangulata, a nemzetközi sztárok sora és a hazai zenei élvonal legjobb koncertjei voltak. A látogatószám meg is döntötte a 2019-es korábbi rekordot.
Országos református tanévnyitó Hódmezővásárhelyen

Országos református tanévnyitó Hódmezővásárhelyen

Szombaton délelőtt zászlós felvonulással kezdődött, amelyen több száz református oktatási intézmény képviselője vett részt, majd a Balogh Imsi Sportcsarnokban tartották a tanévnyitót
Fehértó Napja 2022

Fehértó Napja 2022

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Kardoskút Város Önkormányzata idén is megrendezia Fehértó Napja természetvédelmi nyílt napot. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.