BulvárAngyali állatbarátok kerestetnek

2018. november 12., hétfő
 
Angyali állatbarátok kerestetnek

Közelegnek az ünnepek, a hideg, sötét esték. Sok kutyámak és macskának meleg otthona van, azonban sokan az utcán, a hidegben, szerencsésebbek padláson vagy egy elhagyatott épületben húzzák meg magukat.

 

 

 

 

 

 


A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete „Angyali állatbarátokat” keres, akik az ünnepek, a mikulás és a karácsony közeledtével, támogatják a szervezet munkáját, akár pénzadománnyal vagy tárgyi adománnyal, de akár önkéntes munkával is.

 

Balogh Ernő az egyesület elnöke elmondta, most nagyon nagy szükségük volna egy olyan mobil vagy konténerházra, amelyben, krízishelyzetben, rászoruló cicákat tudnak elhelyezni a hideg időben. Várják olyan állatbarátok jelentkezését, esetleg vállalkozók megkeresését, akik ennek beszerzésében tudnak segíteni. Hozzátette, jelenleg csaknem százezer forintnyi számla vár kifizetésre, amit most nem tudnak kiegyenlíteni. Ebben vannak állatorvosi költségek és autójavíttatási díj is.

 

Aki szeretné, pénzadománnyal is támogathatja szervezetünk munkáját. A korábbi évekhez hasonlóan várják olyan állatbarátok jelentkezését is, akik saját baráti körükben vagy a munkahelyükön, karácsony alkalmával önszorgalomból gyűjtést szerveznének és így segítenék a vásárhelyi egyesület tevékenységét.

 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete már mintegy négyszáz utcai és olyan macskát ivartalaníttatott, amelyek nehéz helyzetben élő állattartók állatai voltak. Kiemelt céljuk a megelőző tevékenység végzése, éppen ezért rendszeresen látogatják a város oktatási intézményeit is. A SÜNMENTŐ-KOMMANDÓ programjuk keretében jelenleg négy sünt is teleltetnek, akiket tavasszal visszaengednek a természetbe.

 

Aki pénzadománnyal, utalással segítené az egyesület munkáját, az a CIB Banknál vezetett 10700158-67637539-51100005-ös bankszámlaszámra küldheti a támogatást.

Fontos, hogy a közleménybe minden támogató írja bele, hogy: „angyali állatbarát”, hiszen december 24-én, szenteste az egyesület egy táblával szeretné megköszönni a támogatásokat, amin az angyali állatbarátok nevét tüntetik fel.

 

Olvassa el ezt is!

Vidám Márton-nap a Kopáncsi Tanyamúzeumban

Vidám Márton-nap a Kopáncsi Tanyamúzeumban

A program résztvevői a Márton-nap gasztronómiájából is ízelítőt kaptak, megkóstolhatták a ludas kását és a libapecsenyét, de részt vehettek a gyermektáncházban is. Képekkel.
Risztov Éva is tagja lett a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának

Risztov Éva is tagja lett a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának

Risztov Éva: ez is egy üzenet a fiataloknak, akik úgy gondolják, vidékről nem lehet a csúcsra jutni, hogy igenis lehet sőt a mai úszósportban minden lehetséges.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.