KözéletAludjatok Ti áldott hőseink, Pihenj Te néma hadsereg!

2013. november 2., szombat
 
Aludjatok Ti áldott hőseink, Pihenj Te néma hadsereg!
Mindenszentek alkalmából Hódmezővásárhelyen a város képviselőivel együtt koszorúzással emlékeztek a hősi halottakra az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái.

 


 

A koszorúzási ünnepség a Hódmezővásárhely főtéren álló huszárszobornál kezdődött, majd a II. világháborús emlékműnél helyezték el az emlékezés virágait a város képviselői, az alakulat nevében pedig Imre József alezredes, megbízott törzsfőnök-helyettes koszorúzott.

 

Halottak napja tiszteletére az I. világháború hőseinek emlékoszlopokat állítottak a hódmezővásárhelyi Római Katolikus és a református Kincses temetőben. Az oszlopokon százharmincnyolc elfeledett első világháborús hősi halott neve szerepel, akiknek fejfája az elmúlt évtizedekben elveszett, vagy megrongálódott.

 

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoksága kiemelt feladatként tekint a hősi halottak sírjainak, emlékhelyeinek gondozására. Májusban, a Hősök Napjára a Kincses temető Hősi parcelláját újították fel az alakulat katonái a Történelmi Vitézi Rend Csongrád megyei tagozatának tagjaival együtt, Hódmezővásárhely önkormányzata és a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály támogatásával. Ekkor a parcellából hiányzó 47 fejfa pótlásával 64, a II. világháborúban elesett katona sírját szentelték újra.

 

Az emlékoszlopok felállítását a Történelmi Vitézi Rend hódmezővásárhelyi csoportja kezdeményezte, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály pedig támogatta a munkát. A levéltári kutatások során kiderült, hogy számos, a helyi temetőkben nyugvó katonának már nincs meg vagy nem beazonosítható a sírhelye. Így a Kincses és a Római Katolikus temetőben felállított két fekete obeliszk örökíti meg a 81, illetve 37 hősi halott nevét az utókor számára. Ahogy a sírvers is szól: „Hazánk védelmében lelték halálukat - Vásárhelyi földben alusszák álmukat. - Fejfájuk már nincsen, a sírjuk puszta rög, - De emlékük élő, a szívünkben örök."

 

A Kincses temetőben Dr. Grezsa István önkormányzati képviselő beszédében kitért arra, milyen fontos a hősi emlékhelyek gondozása, felújítása, az elődök tisztelete. Kiemelte és egyben megköszönte az alakulat katonáinak részvételét a hadisírok gondozásában. A Kincses temetőben Kovács Ferenc, a Történelmi Vitézi Rend tagja az emlékoszlopok felállításának hátteréről beszélt és megköszönte a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály támogatását, amellyel méltó emlékhelyet állíthattak az első világháború hősi halottai számára. A főosztály nevében Kuli János vezető tanácsos helyezett el mécsest az emlékoszlopnál.

 

A halottak napi megemlékezésen megkoszorúzták továbbá az ortodox temető szovjet hősi emlékművét, az ide eltemetett román, szerb, bolgár és montenegrói katonák keresztfáit, valamint a Szent István templom falánál a Levente-emléktáblát.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Emlékezés a hősi halottakra

 
 
Forrás: MH sajtó - VH
 

Olvassa el ezt is!

A 2013-as Év Gyógynövénye, a máriatövis

A 2013-as Év Gyógynövénye, a máriatövis

Jelentős antioxidáns kapacitásuknak köszönhetően a máriatövis vegyületei mérséklik a máj oxidatív károsodását. A szilimarin gyorsítja a májsejtek regenerációját, fokozza a fehérjék előállítását a sejtekben.
A kreativitás dicsérete

A kreativitás dicsérete

A Zrínyi utca, Kossuth tér és Nyizsnyai Gusztáv utca közötti szakasza mára tananyag lett. Most országos elismerésben részesült. A díjat a héten adták át. Képekkel!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.