Kultúra, oktatásAlsóvárosis diákok az Emlékpontban

2011. május 13., péntek
 
Alsóvárosis diákok az Emlékpontban

A mostani gyerekeknek nincs élő tapasztalatuk az elmúlt rendszerről, ezért is volt különleges élmény számukra az Emlékpont megtekintése.

 

 

 

Nagy élmény volt az Alsóvárosi Általános Iskola diákjai számára a vásárhelyi Emlékpont megtekintése – tudtuk meg Tibai József igazgatótól, aki sajnálja, hogy csak kevés időt tölthettek a múzeumban, melynek körbejárására, a rendhagyó kiállítás alapos megismerésére szerinte fél nap sem elegendő. A május 13-i kirándulás előzménye, hogy a szegedi önkormányzati képviselők támogatták Hüvös László tanácsnok előterjesztését, s a létrejött megállapodás értelmében a szegedi általános és középiskolások ingyenesen látogathatják az intézményt.

„Egy egész napot is el tudtunk volna tölteni az Emlékpontban, hiszen ott rendelkezésre állnak olyan anyagok és tárgyak, amik igazán élővé teszik a bemutatott történelmi korszakot” – számolt be a múzeumlátogatás során szerzett benyomásairól Tibai József. Az Alsóvárosi Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy jövőre is biztosan elviszik az akkori nyolcadikosokat. A mostani gyerekeknek nincs élő tapasztalatuk az elmúlt rendszerről, ezért is volt különleges élmény számukra az Emlékpont megtekintése.
„Történelemtanárként pontosan tudom azt, hogy mennyivel könnyebb elsajátítani egy korszak ismereteit, ha személyes élmények és tapasztalások kapcsolódnak hozzá. Erre mindenképpen alkalmas az Emlékpont rendkívül korhű kiállítótermeivel, és önkormányzati képviselőként lehetőségeimhez mérten segíteni szeretném, hogy az Alsóvárosi Általános Iskola tanulói megtekinthessék” – fogalmazott Hüvös László tanácsnok, aki a diákok utazását képviselői keretéből finanszírozta.

 

„Természetesen jártak már az Emlékpontban szegedi diákok, de a megkötött keretszerződésre hivatkozva most először érkezett hozzánk csoport. Bízom benne, hogy ez nem egyszeri jelentkezés volt, hanem minden szegedi iskola élni fog a lehetőséggel” – mondta el az Emlékpont intézményvezetője, Blazovich Péter.
A szegedi iskolások két intézmény megtekintése közül választhatnak, az Emlékpont mellett a Holokauszt Múzeumot is megismerhetik. Az Emlékpont az 1945 és 1990 közti történelmet helytörténeti vonatkozásokon keresztül mutatja be, s az intézményvezető tapasztalatai szerint ezt a korszakot sokkal jobban meg tudják érteni a diákok a tárgyi emlékek és egyéb korabeli kiállított tárgyak révén, mint egy egyszerű tanórán.

 
 
Forrás: szegedma.hu
Varga Anna
 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.