KözéletAlmási István kitüntetést kapott

2016. május 20., péntek
 
Almási István kitüntetést kapott

A katonaság és a város közötti jó kapcsolatok ápolásáért, illetve a menekültválság kapcsán nyújtott támogatásért a Honvédelem Napja alkalmából a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát adományozta a katonai szaktárca vezetése Almási István Hódmezővásárhely polgármesterének.

 

 

 


Elődeihez, Rapcsák Andráshoz és Lázár Jánoshoz hasonlóan, ő is igyekszik mindent megtenni a város és a fegyveres testület közti baráti viszony megőrzéséért – fogalmazott a polgármester. Hangsúlyozta: a kitüntetés nemcsak neki, hanem a hódmezővásárhelyieknek is szól.

Almási István tavaly október 23-án szintén megkapta a Honvédelemért Kitüntető Címet, akkor annak III. fokozatát.

Ugyanakkor kapott Honvédelemért Kitüntető Címet a hódmezővásárhelyi kötődésű Dr. Juhász Tünde is.

A Csongrád megye kormánymegbízott munkáját ismerték el a kitüntetéssel.

Juhász Tünde évekig dolgozott a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal kabinetirodájában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Méltó körülményeket kapott az atlétika

Méltó körülményeket kapott az atlétika

Megújult a hazai atlétikai utánpótlás nevelésben Hódmezővásárhely hírnevét méltán öregbítő, több tucatnyi hazai és világverseny érmes helyezéseinek "bölcsője".
Elaltatta ismerősét a vásárhelyi nő

Elaltatta ismerősét a vásárhelyi nő

Vádat emeltek azzal a hódmezővásárhelyi nővel szemben, aki ismeretlen bódító hatású szert kevert a sértett kávéjába, majd kirabolta.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.