KözéletAlmási István emléke Lengyelországban

2018. augusztus 24., péntek
 
Almási István emléke Lengyelországban

A Lodzi Vajdaság Zgierz nevű kisvárosában teret neveztek el a néhai polgármesterről, Almási Istvánról.

 

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhely városának 2005 óta a testvérvárosa a lengyel kisváros. Egyébként még egy település, Hollókő is testvértelepülése az egyik legöregebb közép-lengyelországi városnak.

2018-ban az augusztus 20-a körüli négynapos ünnepi fesztiválra Hódmezővásárhelyre látogattak testvérvárosok, így a lengyelországi Zgierz delegációja is. Akkor jelentették be, hogy  a városukban egy teret neveztek el a 2017 novemberben elhunyt Almási Istvánról.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Július elsejétől indult a parlagfűves területek felderítése

Július elsejétől indult a parlagfűves területek felderítése

Milliós bírság is lehet. A helikopteres ellenőrzés mellett, idén először drón is segíti Csongrád Megyében a parlagfűvel szennyezett területek felderítését.
Emlék-képek 8.

Emlék-képek 8.

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumából ezúttal egy 2011 szeptemberi eseményt varázsoltunk elő. Dörölye Fesztivál a Tájházban.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.