Kultúra, oktatásAlkotásra inspiráló kiállítás

2016. október 12., szerda
 

Ismét útra kel a Jézus élete című kiállítás, amelynek tizenkilencedik helyszíne volt Hódmezővásárhely, az Emlékpont Múzeum. 

 

 

 

 

 

 

Szeptember 1-jén nyílt meg a vándorkiállítás, a kétezer éves bibliai történetet mai művészeti eszközökkel bemutató képzőművészeti tárlat, amelyen három művész  efZámbó István, Tábori Csaba és Aknay János saját felfogásban készült festményei láthatók.

 

A Hetednapi Adventista Egyház által szervezett kiállítás célja - saját megfogalamazásuk szerint - az „olyan műkedvelő, értelmiségi réteg megszólítása, amelyet eddig nem tudtak elérni.” Ezért nem véletlen, hogy a kiállításhoz nyolc ingyenesen látogatható előadás is kapcsolódott.

Az egyház számára a gyerekek elérése is fontos, ezért - minden helyszínen - a kiállításhoz kapcsolódik egy általános és középiskolás diákok részére hirdetett rajzpályázat is.

Ennek eredményhirdetése - a kiállítás zárónapján - október 12-én volt.

Százharminc diák adott be rajzot és festményt, és a finisszázán nemcsak a legjobb alkotókat díjazták, hanem minden pályázó ajándékkal térhetett haza.

 

Dr. Miklós Péter intézményvezető a díjátadáson elmondta: amennyiben Jézus életének többezer éves történetei a mai fiatalokat is arra inspirálják, hogy a gyerekek azokat esztétikailag és tartalmilag is értéket képviselő képekben örökítsék meg, a pályázat elérte célját.

 

Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész, Kovácsné Bokor Sarolta, a Hetednapi Adventista Egyház hódmezővásárhelyi lelkésze és Rapcsák Katalin, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. alkotóház vezetője zsűrizte a százharminc alkotást.

Hézső Ferenc elmondása szerint, a díjazás szempontjából azokat részesítették előnyben, amelyben megjelent a tanult és látott ismeretek mellett a gyerekek saját világa is.

 

Díjazás: 

 

Első korcsoport:

1. helyezett: Csáki Vivien – Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola 5. osztály – felkészítő: Radicsné Nagy Andrea

2. helyezett: Czagány Balázs – Németh László Gimnázium és Általános Iskola 5. osztály – felkészítő: Zoltai Attila

3. helyezett: Pető Hanna – Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 4. osztály – felkészítő: Palásti Andrea

Különdíj: Lantos Boldizsár - Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola 4. osztály – felkészítő: Bacsáné Lévai Katalin

 

Második korcsoport:

1. helyezett: Sárai Kata – Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 7. osztály – felkészítő: Palásti Andrea

2. helyezett: Sándor Lili – Németh László Gimnázium és Általános Iskola 10. osztály – felkészítő: Lévai Anikó

3. helyezett: Kállai Molli Cintia – Eötvös József Szakgimnázium 11. osztály – felkészítő: Képíró Ágnes

Különdíj: Molnár Tamás – Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola 7. osztály – felkészítő: Wolf Júlia

Különdíj: Kovács Tünde – Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztály – felkészítő: Radicsné Nagy Andrea

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A Jézus-ábrázolások története

 

 

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Lomtalanítás kívánságra

Lomtalanítás kívánságra

Idén ősszel már nem lesz dátum szerint meghirdetett lomtalanítás Vásárhelyen, viszont van lehetőség a felesleges lim-lom ingyenes elszállítására. Nézze meg az új járműpark képeit!
Sikeres versenyszezon indítás

Sikeres versenyszezon indítás

Békéscsabán a Fit-Kid Dance és Fit-Kid Dance Show Országos versenyen a Hód-Fitness SE - t 11 versenyző képviselte. Képekkel és eredményekkel!
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.