Kultúra, oktatásAdni, szeretni jöttem

2015. szeptember 6., vasárnap
 
Adni, szeretni jöttem

Szeptember 7-én 17 órai kezdettel a Németh László Városi Könyvtár olvasótermébe invitálják a költészet szerelmeseit. „Adni, szeretni jöttem” címmel Arany Tóth Katalin válogat húsz év verseiből.

 

 

 

 

1966-ban született Hódmezővásárhelyen, azóta itt él. Elmondása szerint az irodalmat már fiatal korában megkedvelte, különösen Váci Mihály költészete gyakorolt rá nagy hatást, és személyét a mai napig költői példaképének tartja. 

1994-től ír verseket, de nyilvánosság elé csak 2005-ben állt. Írásai több internetes irodalmi portálon megtalálhatók, valamint nyomtatott formátumú kiadványokban, kortárs folyóiratokban és antológiákban.

 

Ennek az elmúlt húsz évnek a költői munkásságát fogja csokorba szeptember 7-én a Németh László Városi Könyvtár estje. A költővel Fabulya Andrea beszélget.

Az esten közreműködik: Antal Anikó, Bajnócziné Rácz Éva, valamint a Bogáncs Duó.

 

Olvassa el ezt is!

Bartók Béla posztumusz díszpolgár lett

Bartók Béla posztumusz díszpolgár lett

A Vásárhelytől alig 50 kilométerre lévő Nagyszentmiklós világhírű szülöttjét, Bartók Bélát posztumusz díszpolgárrá avatták.

Dél-Baranyából elszármazottak találkozója

Dél-Baranyából elszármazottak találkozója

Angliából, Ausztráliából, Erdélyből, Németországból, Svájcból és természetesen Magyarországról közel 150 magyar találkozott Vörösmartonban. Képekkel!
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.