KözéletÁder János az Alföldi Galériába látogatott

2015. július 6., hétfő
 

Nyári vászonfarmerben, rövid ujjú fehér ingben, valóban egy protokolltól mentes magánlátogatáshoz öltözve szállt ki az autóból július 6-án délben Áder János Hódmezővásárhelyen.

 

 

Fotók: VH

 

 

A köztársasági elnököt elkísérte felesége is, aki csinosan és könnyeden, konzervatívan, de egyúttal trendi módon volt öltözve: egy hosszában ráncolt mogyorószínű blúzban és egy egyenes vonalvezetésű övvel kombinált sötétbarna nadrágban, drapp kézitáskával, amelyet a kiállítás látogatás előtt letett.

 

Mindez az Alföldi Galériában volt, ahol Kósa Ferenc filmrendező-fotós több mint háromszáz képéből álló tárlatát tekintették meg, természetesen a legavatottabb tárlatvezetővel, magával az alkotóval.   

„Ember és természet közötti kapcsolat a vezérfonala szinte valamennyi képemnek, akár itthon, akár külföldön, vagy a tengeren túl készültek” - mondta bevezetőjében Kósa Ferenc, aki teremről teremre járva mutatta be képeit, meg-megállva, egy-egy fotó születésének történetét elmesélve. A köztársasági elnök és felesége látható érdeklődéssel nézték a képeket, hallgatva a Kossuth-, Balázs Béla-, Prima Primissima és Magyar Örökség-díjas filmrendező szavait, aki az egyik teremben a vendégeinek azt is elmondta, számára a fényképezés intim folyamat, képei nemcsak arról szólnak, amit látott, hanem arról is, amit ott és abban a pillanatban érzett.  A vendégek sokat időztek a Japánban készült képeket bemutató kiállítórészen. Mint ismeretes, Kósa Ferencet Japánhoz családi szálak kötik, felesége a szigetországban született. Június 6-án a kiállítás megnyitóján eljött Vásárhelyre, most viszont Kósa Ferencet fia és japán menyasszonya kísérte el.

 

A Vásárhelyi Hírekben írtuk, Áder János nem először járt Hódmezővásárhelyen, 2013-ban hivatalos látogatást tett, ezúttal azonban egy kulturális rendezvény keltette fel az érdeklődését.

 

Orbán Viktor tavalyelőtti részvétele az Őszi Tárlat megnyitóján, illetve most a legfőbb közjogi méltóság látogatása egyértelművé teszi, hogy országos visszhangot kiváltóak a hódmezővásárhelyi kiállítások témaválasztásai, illetve vitathatatlanul Hódmezővásárhely is benne van az ország kulturális vérkeringésében. Ezt megerősítette - Áder János és felesége fogadására megjelent - Nagy Imre, a múzeum igazgatója, aki a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Közgyűlés elé terjesztett kiállítás-tervezeteket több bizottság is véleményezi, a döntések mindig alapos szakmai konszenzus eredményei.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Közeledik a határidő

Közeledik a határidő

Július 9-ig van lehetőségük a jelentkezőknek, hogy pótolják hiányzó dokumentumaikat, adatmódosításokat végezzenek. A ponthatárokat  július 23-én este tudhatják meg a felvételizők.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.