Kultúra, oktatásA zászlóshajó Vásárhelyen

2017. június 2., péntek
 
A zászlóshajó Vásárhelyen

Az ígéret valóra vált! Koncertek sokaságán csendül fel a művészek által is nagy becsben tartott Steinway&Sons koncertzongora, amelyet éppen most 3 éve választottak ki. 

 

 

 

Fotó: Baranovszky Jenő

 

 

 

Három éve, 2014. június 2-án dőlt el, hogy Hódmezővásárhely egy új világklasszis koncertzongorával gyarapodik.

 

Jól jött a Szerencsejáték Zrt. 30 milliója, ami a viszonylag szerény lakossági és céges adakozást kiegészítette és ami lehetővé tette a csúcskategóriás zongora kiválasztását Hamburgban.

 

„Egy város, egy közösség ereje az összefogásban és az összetartásban rejlik. Korábban már bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk közösen tenni városunkért,” - szólt a reményteli üzenet a város lakosságának Almási István polgármestertől 2012 október legelején, amikor egy sajtótájékoztatón bejelentette lakossági felajánlásokból szeretne a város versenyzongorát vásárolni. Az adakozás ösztönzésére decemberben a hódmezővásárhelyi képviselő-testület jobboldali képviselőcsoportja egyhavi tiszteletdíját ajánlotta fel.

 

Az időközben összegyűlt 3-4 millió forint is kevés volt a terv megvalósulásához, hiszen „nagyot álmodott” a városvezetés, szó szerint és átvitt értelemben is. Ugyanis egy Steinway & Sons – méretében is a legnagyobb - a világ legjobb zongorájának tartott D–274 típusú hangszert szemelték ki a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ számára.

 

„Ez egy remekmű!” summázta véleményét Hegedűs Endre a Vásárhelyi Híreknek. A város szülötte, Kossuth-díjas zongoraművészt kérték fel egy hamburgi utazásra, hogy a Steinway & Sons európai manufaktúrájában készült zongorák közül válasszon.

„Csodálatos érzés volt! Egymás mellett hat darab zongora, a világ legjobbjai, és akkor nekem egyiktől a másikig átülve volt lehetőségem kiválasztani a legjobbat”- mesélte élményeit Hegedűs Endre, aki a világ számos koncerttermében lépett már fel. „A dologban az volt a „csavar”, hogy mind a hat nagyjából azonos kvalitású, hiszen nem is lehetett más. Végül is, több órán át tartó próbák után sikerült megállapodni az egyiknél” – mondta a zongoraművész 2014. június 2-án.

Az 50 milliót meghaladó vételár az Önkormányzat akkori közlése szerint 141 magánszemély és vállalkozás 49 millió 17 ezer forintot adott össze.

Ám, ebből a legnagyobb összeggel, 30 millió forinttal a Szerencsejáték Zrt. szállt be, amelyet az Önkormányzat keresett meg. A Zrt. szerint a pénzt közérdekű cél támogatására, vagyis a zongora vásárlásához adta a cég a 2014. március 24-én aláírt adománylevél szerint.

 

A hangszer a Steinwys&Sons által előírt klimatikus körülmények között van a BFMK-ban, rendszeres karbantartását az első időkben a patinás zongorakészítő cég szakemberei végezték, illetve az időközönként szükséges hangolást az általuk jóváhagyott zongorahangoló végzi.         

 

Steinway & Sons D-274 (vagy D) a modellt a zene világában a cég zászlóshajójának tartják. A Steinway & Sons először  1884-ben készítette ezt a modellt. A zongoraművészek legkedveltebb zongorája.

A 274 cm hosszú, 156 cm széles, és 480 kilogramm.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Eljött az értékelés ideje

Eljött az értékelés ideje

Szezonzáró mérkőzésükön is elmaradt a győzelem, igaz ez már nem segített volna a HLKC-n az NBI/B 2016/2017. évi bajnokság helyezésében.
Kis hír a nagy döntésről

Kis hír a nagy döntésről

A tram-train projekt kormány-előterjesztése folyamatban van, ami a kormány döntése után lesz nyilvános, várhatóan egy hónapon belül.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.