Kultúra, oktatásA Wass Albert Kör pályázati felhívásai

2017. november 27., hétfő
 
A Wass Albert Kör pályázati felhívásai

Ismét lesz Vers- és prózamondó verseny, a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület szervezésében. Február 14-én (szombaton) délelőtt 9 órától kezdődik a vetélkedés a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében. A rendezvénnyel csatlakozni kívánnak a 25 órás Kárpát-medencei felolvasáshoz.

 

 

 

 


Nevezni lehet 2 produkcióval, maximum 2 x 5-6 perces előadással, Wass Alberttől és egy szabadon választott magyar szerzőtől vers, mese vagy prózarészlettel. A szabadon választható kategórián belül örömmel veszik, ha ö-ző nyelvjárásban írt, vagy hódmezővásárhelyi szerző által írt vers vagy prózarészlet is elhangozna.

Több kategóriában várják a jelentkezőket: 8-12 éves korig, 13-17 éves korig, és 18 éves kortól.

Nevezéseket 2018. február 5-ig szüksége leadni Hódmezővásárhelyen, a Németh László Városi Könyvtárba, vagy emailben a wassalbertkor.hmv@gmail.com címre. A nevezésnek tartalmaznia kell az előadó nevét, korát, iskoláját, felkészítő tanára nevét, az előadni kívánt két irodalmi alkotás szerzőjét, a mű címét, lelőhelyét.

 

A vers- és prózamondó versennyel egy időben meseillusztrációs versenyt is hirdetnek Wass Albert csodálatos mesegyűjteményeihez, melyek a Tavak könyve és az Erdők könyve címet viselik, de elfogadnak más Wass Albert íráshoz kapcsolódó alkotásokat is. A szabadon választott technikával készített rajzokat 2018. február 9-ig kérik eljuttatni a könyvtárba.

 

A műveket paszpartuval kell ellátni, melynek hátlapján legyen feltüntetve a mű készítőjének neve, kora, iskolája (felkészítő tanára vagy óvónője neve), elérhetősége.

Külön értékelik az óvodások, az alsó és a felső tagozatos iskolások, valamint a középiskolások alkotásait. A beérkezett pályaművekből kiállítást rendeznek, melynek megnyitójára 2018. február 19-én hétfőn kerül sor, az eredményhirdetéssel egy időben, délután 3 órakor, és a szavalóverseny napjáig megtekinthető. Mivel külön értesítést nem küldenek, a díjazottak névsora február 14-étől olvasható az Egyesület weboldalán.

 

Olvassa el ezt is!

Hwarang-Do SE bravúr a Magyar Bajnokságon

Hwarang-Do SE bravúr a Magyar Bajnokságon

A WTF Taekwondo egyik kiemelkedő hazai versenyén a hódmezővásárhelyi Sportegyesület 18 érmes helyezéssel csapatversenyben a negyedik lett. Eredményekkel és képekkel!
Kiváló minőségű, kedvezményes árú szolgáltatás a Centrum-Kábel ügyfeleknek

Kiváló minőségű, kedvezményes árú szolgáltatás a Centrum-Kábel ügyfeleknek

Novembertől Hódmezővásárhelyen is elérhetők a UPC Magyarország kábeltelevíziós, internetes, valamint vezetékes és mobiltelefon szolgáltatásai.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.