GazdaságA vidékfejlesztésre koncentrálva

2013. augusztus 11., vasárnap
 
A vidékfejlesztésre koncentrálva

A jelenlegi vidékfejlesztési program eredményeit, valamint a következővel kapcsolatos társadalmi párbeszédet mutatta be Mezőszentgyörgyi Dávid Budapesten, a Sziget Fesztivál Civil Szigetén.

 

 

Fotók: VH

 

 

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) főtitkára hangsúlyozta, hogy az MNVH mindkét feladatban részt vesz: a jelenlegi program nyomán megvalósult fejlesztéseket – amelyek megvalósítására mintegy 1300 milliárd forint állt rendelkezésre – roadshow-n ismertetik, az új, 2014-ben induló Vidékfejlesztési Program első tervezetét pedig bárki véleményezheti a Hálózat honlapján. A folyamatot egy fórumsorozat is kíséri, ahol személyesen is hozzáfűzhetnek megjegyzéseket a dokumentumhoz. A rendezvényekre egyenként több mint százan regisztráltak, emelte ki Mezőszentgyörgyi Dávid. A hozzászólásokból már több mint száz érkezett.

Megtudtuk, köztük több hódmezővásárhelyi gazdálkodó is mondott  véleményt, illetve tett különböző javaslatot a  vidékfejlesztési program kapcsán. Valamennyit, az MNVH Tanácsa az augusztus 28-ai ülésén összegezi majd és továbbítja a Vidékfejlesztési Minisztérium felé. Mezőszentgyörgyi Dávid reményét fejezte ki, hogy – ha a kormánynak időben sikerül megkötnie a Partnerségi Megállapodást az Európai Unióval – már jövő év elejére megszülethet a végleges program, rámutatva, hogy hazánk az elsők között nyújtotta be a tervezetet az EU-hoz jóváhagyásra, egy héttel korábban pedig már meg is érkeztek az észrevételek Brüsszelből.


(A Vidékfejlesztési programról - a társadalmi párbeszédének médiapartnereként - a Vásárhelyi Hírekben rendszeresen hírt adunk.)

 
 
Gyulavári Anna (VH)
 

Olvassa el ezt is!

Restaurátorok keze által szépül meg az ikonosztáz

Restaurátorok keze által szépül meg az ikonosztáz

Augusztus 9-én elkezdődött a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom ikonosztázának restaurálása. A közgyűlés 11 millió forintot szavazott meg. 8 milliót adott Balogh Zoltán miniszter.
Szent István király ünnepe Hódmezővásárhelyen

Szent István király ünnepe Hódmezővásárhelyen

Ötnapos rendezvénysorozattal készül Hódmezővásárhely Szent István Király ünnepére. Idén már augusztus 16-án, pénteken kezdődik a rendezvénysorozat. Részletes programmal!
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...