KözéletA vasútvonalak mintegy felén változik a menetrend vasárnaptól

2012. április 13., péntek
 
A vasútvonalak mintegy felén változik a menetrend vasárnaptól

Vasárnaptól a vasútvonalak mintegy felén változik a menetrend, ez a napi mintegy háromezer vonatból nagyságrendileg négyszázat érint - közölte a MÁV-Start Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

 

 

 

 

 

Menetrendi szűkítés, és ezzel kevesebb induló járat várható 49 vasútvonalon, így egyebek mellett az Esztergom-Almásfüzitő, a Székesfehérvár-Komárom, a Szombathely-Nagykanizsa, a Budapest-Szombathely, a Budapest-Pécs, a Budapest-Hatvan-Sátoraljaújhely, valamint a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon is.

A MÁV-Start közleményében hangsúlyozta: a kínálatszűkítések, illetve az egyéb módosítások részletes kidolgozásakor elsődleges szempont volt, hogy a vasúti személyszállítás teljesítménye a valós utazási igényekhez közelítsen, illetve a munkába és az iskolába járás megfelelő szintű kiszolgálásához továbbra is biztosítottak legyenek a vonatok. A döntéshozatalt előzetes utasszámlálások előzték meg, és a megszüntetendő  vonatok a kihasználatlannak bizonyult járatok közül kerültek ki. Az így felszabaduló járműveknek köszönhetően lehetőség nyílik a nagyobb utasforgalmú vonalakon közlekedő vonatok erősítésére.

Közölték, hogy a vonatközlekedés minden jelenleg működő vasútvonalon megmarad. Vasárnaptól a vonatokon Budapest és Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged viszonylatában - a megszűnő buszjáratok révén - várhatóan megnő az utasszám. A lehetőségekhez képest a MÁV ezeken a vonalon több kocsival közlekedteti szerelvényeit.

A MÁV-Start azt kéri az utasoktól, hogy mindenképpen tájékozódjanak indulás előtt a menetrendi változásokról, amelyek teljes listája megtalálható a cég honlapján (http://www.mav-start.hu), valamint az ingyenesen hozzáférhető kiskönyvből.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Vásárhelyt is érintő vonatritkítások áprilistól

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.