GazdaságA vásárhelyi vállakozókhoz közel

2015. augusztus 4., kedd
 
A vásárhelyi vállakozókhoz közel

Több mint egy éve, a megnövekedett ügyszám miatt döntött a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara amellett, hogy régi helyéről új, a korábbinál nagyobb és modernebb képviseleti irodába költözik Hódmezővásárhelyen – erről Nemesi Pál, kamaránk elnöke beszélt az új helyre költözés utáni egy év tapasztalatait összegző sajtótájékoztatón.

 

 

 


Hozzátette, a vállalkozások fejlesztése mellett az üzleti kapcsolatok kialakítására, a szakmai konferenciák és programok szervezésére, valamint a szakképzés támogatására is nagy hangsúlyt fektet. Emellett számos területen várják tanácsadással az ügyfeleket, továbbá kiemelt kérdésként kezelik az üzleti biztonság fejlesztését is. A Hódmezővásárhelyen véghez vitt fejlesztés után más városokban is igyekeznek közelebb kerülni az ott lévő vállalkozásokhoz, így akár további fejlesztések sem elképzelhetetlenek.

 

Az eseményen Lászlóné Tanács Edina szolgáltatási igazgató kiemelte: a Kamara szolgáltatásait az érdekérvényesítés, a vállalkozásfejlesztés és az üzleti forgalom biztonságának elősegítéséért alakították ki. Vásárhelyen jelenleg 3000 nyilvántartott vállalkozás van. Őket helyben az uniós beruházások mellett a mindennapi üzleti életben is nagy segítséget nyújtó Széchenyi Kártya Program konstrukcióinak igénylésével, évenkénti egyszeri ingyenes adótanácsadással, tájékoztató előadásokkal; míg az 1300 önkéntes kamarai tagot a Kamarai Alapok támogatásainak ügyintézésével várják. Továbbá elérhetők a világ legnagyobb üzleti hálózatának szolgáltatásai is az Enterprise Europe Network szegedi irodájának köszönhetően.

A vásárhelyi irodában lehetőség nyílik a szakképzéssel kapcsolatos ügyintézésre. Horváth Gábor képzési igazgató elmondta: a városban nagy múltja van a szakképzésnek, sokszor egyedi igények merülnek fel. Sok esetben gyakorlati képzőhelyeket ajánlásával, tanulószerződésekkel és együttműködésekkel kapcsolatos teendőkben segítenek a diákoknak, szüleiknek, valamint a képzőhelyeknek.

 
 
VH-CSMKIK
 

Olvassa el ezt is!

Nyugiban teltek a Körös-toroki Napok

Nyugiban teltek a Körös-toroki Napok

Három nap, 17 fellépő, fergeteges hangulat. A rendőrök szerint viszonylag eseménytelenül telt el a vásárhelyi fiatalok kedvence, Csongrád országos hírű bulija.
Hűségért kedvezményes illúzió

Hűségért kedvezményes illúzió

Azt is tudják, mi az alsógatyánk mérete, cserébe sokszor azt a terméket kapja, amit egy szimpla leárazás eredményeként egyébként is megkapna.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.