GazdaságA vásárhelyi Református Ótemplom is adakozik

2016. január 28., csütörtök
 
A vásárhelyi Református Ótemplom is adakozik

Háromszor százezer forintot kell kigazdálkodnia a Református Ótemplom égisze alá tartozó Bethlen Gábor Református Gimnázium, a Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola és az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola saját üzemltetési költségéből, miután Bán Csaba lelkész bejelentette, az ótemplomi közösséggel együtt négyszázezer forinttal beszállnak a Mezővári Óvoda építési költségébe.

 

 

Fotó: VH

 


A Aranyossyban január 28-án sajtótájékoztatón a lelkész úgy fogalmazott: „a város jó ügyeihez érdemes csatlakozni és ez egy jó ügy.”

 

Hegedűs Zoltán alpolgármester elmondta Hódmezővásárhely és Mezővári önkormányzata szeptember végén írt alá előszerződést a támogatásról, amely lehetővé tette az előkészítő munkák és a tervezés elindítását. Ekkor megállapodás született arról is, hogy a község önkormányzata átadja az építéshez szükséges telket a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek, amely majd az óvoda fenntartója lesz.

 

A Vásárhelyi Hírek kérdésére Hegedűs Zoltán elmondta, eddig 41 millió forint adomány gyűlt össze, amelyhez körülbelül 17 millió forintra becsülhető építőanyag, szaniteráru és egyéb tárgyi felajánlás is kapcsolódik.

 

Ez azt is jelenti, hogy ősz óta nem sok változás történt, csak kis mértékben nőtt a május óta tartó adakozási lendület, ugyanis akkor - az Önkormányzat tájékoztatása alapján - a Vásárhelyi Hírekben megírtuk, hogy 55 millió forint már megvan a kárpátaljai kisközség építésére összeadott pénzből. Információink szerint 100 millió forint körüli összegre lenne szükség. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Készülnek a vásárhelyi Ifjúsági Európa-bajnokságra

Készülnek a vásárhelyi Ifjúsági Európa-bajnokságra

Tavaszra befejeződnek a fejlesztések és felújítások. 33x33 méteres bemelegítő medence is épült. Önkéntes segítők jelentkezését várják
Nem úgy van, ahogy van

Nem úgy van, ahogy van

Az EU-támogatás célja kimondottan az volt, hogy 50 ezer háztartást kapjon lehetőséget. Ha a kormány viszont mást lép, vissza kell fizetni a vissza nem térítendő támogatást.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.