Kultúra, oktatásA vásárhelyi gálaműsor a Magyar Televízióban

2012. október 20., szombat
 
A vásárhelyi gálaműsor a Magyar Televízióban

Október 22-én 20 óra 15 perctől a Magyar Televízió M1-es csatornája bemutatja a hódmezővásárhelyi Tornyai János Kulturális Városnegyed nyár végi ünnepélyes átadása alkalmából rendezett összművészeti gálaműsort.

 

 

 

 


Megírtuk, a gálán és a megnyitón csak meghívottak vehettek részt augusztus 31-én. Az előadás pedig csak egyszeri alkalom volt, neves színészekkel, a Győri balettel, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával.

A városi televízió már leadta a műsort. Most viszont, az egyébként a gála rögzítésével megbízott állami televízió, M1-es csatornája is műsorra tűzi október 22-én.

 

A város híres szülötte, Bessenyei Ferenc legnagyobb szerepeit idézték fel neves művészek.
A műsorban közreműködött Bitskey Tibor, Blaskó Péter, Borbás Barbara, Jordán Tamás, Kiss B. Attila, Reviczky Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, Udvaros Dorottya, Vásáry Tamás, Vadász Dániel, a Győri Balett, a Honvéd Táncszínház, az MR Szimfonikusok, valamint hódmezővásárhelyi gyerekek.

 

A Jordán Tamás által szerkesztett és rendezett gálaműsorban többek között felcsendül a Bánk bán, Fáklyaláng, A vén cigány, Háry János, János vitéz, Marica grófnő, Zorba, Hegedűs a háztetőn egy-egy örökzöldje.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Kiállítással és színházi gálával nyílik a hódmezővásárhelyi Bessenyei-központ

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.