Kultúra, oktatásKiállítással és színházi gálával nyílik a hódmezővásárhelyi Bessenyei-központ

2012. augusztus 31., péntek
 
Kiállítással és színházi gálával nyílik a hódmezővásárhelyi Bessenyei-központ

Bessenyei Ferenc pályáját megelevenítő kiállítással és gálával nyílik meg ma este Hódmezővásárhely megújult és kibővített, a színészóriás nevét viselő művelődési központja.

 

 

 

 

 

 

A színházi előtérben látható tárlat tizennégy tablója a pályakezdéstől az utolsó szerepig – Bagót alakította Kacsóh Pongrácz János vitézében – idéz fel pillanatokat Bessenyei Ferenc életútjából. A fényképek mellett a színművész gondolatai olvashatóak színházról, művészetről, életről, szülőföldről, magyarságról.

A Jordán Tamás rendezte színházi gála - melyet a helyi város televízió szombaton, az M1 pedig októberben tűz műsorára - Bessenyei Ferenc leghíresebb szerepeit eleveníti föl Magyarország legnagyobb színészeinek tolmácsolásában.

 

Megírtuk, az előadáson fellép Bitskey Tibor, Blaskó Péter, Borbás Barbara, Jordán Tamás, Kiss B. Attila, Reviczky Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, Udvaros Dorottya, Vásáry Tamás és Vadász Dániel. A Győri Balett Harangozó Gyula, a Honvéd Táncszínház Zsuráfszky Zoltán koreográfiáját mutatja be, az MR Szimfonikusokat Vásáry Tamás és Makláry László dirigálja.

Jordán Tamás elmondta, hogy a gála Hódmezővásárhely híres szülöttének felidézése mellett azt is bizonyítja, az új művelődési központ alkalmas szinte valamennyi művészeti ág bemutatására, ezért szerepel a műsoron könnyű- és komolyzene, dzsessz, balett és néptánc is a színházi produkciók mellett.

A Kossuth- és Jászai-díjas művész elárulta, nem ez az első Bessenyei-gála, melyet rendez, 2004-ben a Nemzeti Színház igazgatójaként ünnepi műsorral köszöntötték Bessenyei Ferencet és az ugyanazon a napon – február 10-én - született Komlós Jucit. A 170 évesek címet viselő akkori előadáson szülővárosa nevében fiatal polgármesterként Lázár János köszöntötte föl a színészt.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ 1,2 milliárd forintos felújítása uniós támogatással valósult meg. Az alapjaitól megújult műemléki védettség alatt álló épület a második világháborút követően, 1947 és 49 között a szocialista realizmus előtt virágzó magyar építészeti modernizmus egyik legszebb példája. A központ egy új, 870 négyzetméteres hasznos alapterületű szárnnyal bővült, ahol táncstúdió, valamint a zeneiskola egy részlege kap helyet.

 

Kapcsolódó cikkünk:    Gálaműsor a Vásárhelyi Városi televízióban

 

Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész zongorázik             Jordán Tamás, a gála szerkesztő-, rendezője figyel egy archív felvételt

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.