SportA vásárhelyi diáksakkozók áprilisi éremesője

2014. május 4., vasárnap
 

Áprilisban három országos versenyen vettek részt diáksakkozóink, amelyeken 3 arany, 3 ezüst és 2 bronzérmet nyertek.

 

 

 

 

Április 5-én Békéscsabán a VIII. Csabagyöngye Gyermek Sakkversenyen 5-5 leány és fiú korcsoportban összesen 70 versenyző ült asztalhoz. A Békés megyei ifjúsági játékosokon kívül többek között Debrecenből, Kecskemétről, Kisújszállásról, Szentesről érkezett versenyzők alkották a mezőnyt.

Hódmezővásárhelyről 10 játékos vette fel a küzdelmet, akik közül Illés Anna első, míg Kovács Ákos harmadik helyet szerzett. Rajtuk kívül a vásárhelyi fiatalok a különböző korcsoportokban még több értékes helyezést értek el, úgymint a 4. helyével Lovászi Szabolcs és Balázs Máté, az 5. helyével a mindössze fél éve sakkozó és élete első országos versenyén résztvevő 7 éves Márkus Molli, a 6. helyével Németh Kristóf és Kiss Tamás.

A vásárhelyi versenyzők helyezései és pontszámai:

1.kcs. lányok 5. Márkus Molli Amina (Varga T.) 3 pont 1.kcs. fiúk 6. Németh Kristóf Dániel (Kertvárosi) 4 10. Szabó Csanád (Kertvárosi) 3 12. Balázs Benjamin (Varga T.) 2,5 2.kcs. fiúk 4. Lovászi Szabolcs (Kertvárosi) 5 6. Kiss Tamás (Kertvárosi) 4 3.kcs. lányok 1. Illés Anna (Liszt F.) 3,5 3.kcs. fiúk 4. Balázs Máté (Varga T.) 4,5 7. Tápai Valér (Bethlen G.) 3,5 4.kcs. fiúk 3. Kovács Ákos (Bethlen G.) 1

 

A vásárhelyi sakkozók következő erőpróbája április 12-én a 103 fővel megrendezett Kecskeméti Tavasz Országos Gyermek és Felnőtt Sakkversenye volt, amelyen Illés Anna folytatva jó szereplését korcsoportjában ismét első lett, míg ugyanebben a csoportban Berkesi Tímea ezüstérmet vehetett át. Letette Kecskeméten névjegyét a 7 éves, mindössze fél éve játszó Kis Izabella is, aki szintén ezüstérmet szerzett, valamint a szintén 7 éves Márkus Molli is, aki ugyanebben a csoportban 4. helyen végzett. Ezen kívül még két értékes negyedik helynek örülhettünk.

A 12 év alatti fiúk csoportjában Gachályi Gergő nagy hajrával biztosította maga számára a 4. helyet, míg a mindössze 12 éves - edzői tanácsra - a 16 év alatti fiúk korcsoportjában indított Balázs Máté, remekül helytállva szerezte meg a 4. helyezést.

A vásárhelyi versenyzők helyezései és pontszámai: U8-as korcsoport (2006 és utána születettek): Lányok: 2. Kiss Izabella (Szőnyi B.) 4.0 4. Márkus Molli Amina (Varga T.) 3.0 5. Gachályi Gréta (Németh L.) 2.0 Fiúk: 10.Kiss Regő Bendegúz (Klauzál G.) 3.5 12.Balázs Benjámin (Varga T.) 3.0 U10-es korcsoport (2004-2005-ben születettek) Fiúk: 16.Lovászi Szabolcs (Kertvárosi) 3.0 18.Utasi Zsombor (Szent I.) 3.0 U12-es korcsoport (2002-2003-ban születettek) Lányok: 1. Illés Anna (Liszt F.) 4.0 2. Berkesi Timea (Kertvárosi) 4.0 Fiúk: 4. Gachályi Gergő (Németh L.) 4.5 U16-os korcsoport (1999-2000-2001-ben születettek) 4. Balázs Máté (Varga T.) 4.0 Felnőtt csoport (1998-) 5. Bodor Máté (Bethlen G.) 4.0 12.Utasi Gábor 0.0.

 

Az áprilisi versenysorozat utolsó állomása az Orosházi Nyílt Gyermek Sakkbajnokság volt. Április 26-án összesen 74 fővel megrendezett 9 fordulós, 2x15 perces játékidejű viadalon a 20 fős vásárhelyi csapat tagja, Joó Bálint - a felsős fiúk csoportjában - aranyérmet szerzett. Ugyanebben a csoportban Kovács Ákos a harmadik helyen végzett. A felsős lányoknál Illés Annának ezúttal ezüstérem jutott, ami szintén remek teljesítmény. Ezen kívül az alsós fiúknál Kiss Tamás 5. és Török Csaba 6. helyezése érdemel említést. Az alsós lányoknál a sűrű mezőnyében Márkus Mollinak sikerült a 6. helyet elcsípnie.

Alsós csoport (2003-ban és utána születettek csoportja) Fiúk: 5. Kiss Tamás Milán (Kertvárosi) 6 pont, 6. Török Csaba (Németh L.) 6, 7. Pelyva Csaba (Németh L.) 6, 8. Lovászi Szabolcs (Kertvárosi) 6, 10.Németh Kristóf Dániel (Kertvárosi) 5,5. 13.Kotormán Kristóf (Németh L.) 5,0 17.Kovács Némedi Máté (Németh L.) 4,5, 22.Szabó Csanád (Kertvárosi) 4, 25. Török Bence (Németh L.) 4, 28.Fári Bence (Szent I.) 3,5, 32.Balázs Benjámin (Varga T.) 3, 34.Kis Regő Bendegúz (Klauzál G.) 3. Lányok: 6. Márkus Molli (Varga T.) 5, 7.Berkesi Tímea (Kertvárosi) 5, 9. Kis Izabella (Szőnyi B.) 4. Felsős csoport (1999 és 2002 között születettek csoportja) Fiúk: 1. Joó Bálint (Szent I.) 6, 3.Kovács Ákos (Bethlen G.) 6. Lányok: 2. Illés Anna (Liszt F.) 5,5. Értékszámos csoport: 7. Balázs Máté (Varga T.) 4, 8.Varga Előd (Bethlen G.) 1,5.

 

Olvassa el ezt is!

 Városi Atlétika Diákolimpia eredmények

Városi Atlétika Diákolimpia eredmények

A diákatlétika ünnepe volt Hódmezővásárhelyen április 28-30-án. Száznál több versenyzője állt rajthoz a három nap alatt. Eredményekkel és képekkel!

Homokozó lapát és ceruza

Homokozó lapát és ceruza

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola április 23-tól három napra meghívta a város nagycsoportos óvodásait. Sok Képpel!
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.