Kultúra, oktatásHomokozó lapát és ceruza

2014. április 30., szerda
 

Minden évben a tanévnyitókon az ünnepség alatt az első sorban ülő sok fehér blúzos, fehér inges kis elsős közül többen is pityeregve, ijedten nézegetnek körbe, keresve anyu és apu megnyugtató tekintetét.

 

 

 


Talán éppen ezen, az ismeretlentől való félelem oldásán is segít az óvoda-iskola átmenet megkönnyítésére szolgáló program. Ennek részét képezte, hogy a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola április 23-tól három napra meghívta a város nagycsoportos óvodásait

Azok a gyerekek, akik szeptemberben első osztályosok lesznek, ismerkedhettek az iskola épületével, bekapcsolódhattak az elsősök tanítási óráiba. Sőt aktívan részt is vehettek az órákon, hiszen a tanító nénik jó előre készültek: többek között az interaktív táblákon látható versek, mondókák csábították a gyerekeket.

Miután az iskola vendégei nagyrészt a körzetes óvodák nagycsoportosai voltak, nem is egyszer egy-egy osztályba belépve régi óvodástársak örömmel integettek össze egymással. Hiszen nem is olyan régen, az óvoda kertjében akár együtt építették a homokvárat.

Burzon Mária általános igazgatóhelyettes a Vásárhelyi Híreknek elmondta, kifejezetten könnyed, játékos délelőttöket szerveztek az óvodásoknak, a közös osztályfoglalkozások mellett a sportcsarnokban különféle ügyességi játékokban vehettek részt.

 

Olvassa el ezt is!

Kazinczy-érmes vásárhelyi diák

Kazinczy-érmes vásárhelyi diák

A gimnáziumi kategóriában a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola tizedikes diákja kapott díjat.
Mennek, mint a rakéták

Mennek, mint a rakéták

A Vásárhelyi Kosársuli, Mócsai Milán u11-s csapata a Kelet-Magyarországi Régiók Döntőjén ezüstérmes lett.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...