SportA Vásárhely vagy a Volán lesz a túlélő

2012. szeptember 14., péntek
 
A Vásárhely vagy a Volán lesz a túlélő

Szűcs Róbert: Mindkét csapat a helyzetkihasználással állt eddig hadilábon, így az a gárda fogja nyerni a megyei rangadót, amelyik jobban tud élni az adódó lehetőségeivel.


 

 

 

 

 

Szeptember 16-án vasárnap délután igazán izgalmas meccset láthat a vásárhelyi focirajongó tábor, hiszen a bennmaradás a tét. Vagyis kiesési rangadót rendeznek a két csapat között. A vásárhelyiek tavaly sem voltak túl acélosak, a tabellán a 11. helyen végezve, idén azonban kifejezetten gyengék 4 lejátszott meccsen, 1 döntetlennel és 3 vereséggel. Míg a Tisza Volán tavaly negyedikként befejezve, jól teljesített, idén azonban a Dabashoz hasonló mélyrepülésben, jelenleg a tabella utolsó helyén van a gárda. Ha most sem tudnak nyerni, vagy legalább pontot szerezni a vendégek, akkor kijelenthetjük, hogy idén bravúr lenne a bennmaradás.

“Élet-halál harcra készülünk” – mondta a szegedma.hu újságírójának a találkozóval kapcsolatos esélylatolgatását. “Négy fordulót követően mindkét együttes egyetlen pontot gyűjtött mindössze, pedig meggyőződésem, hogy mindkét gárda jobb helyen állhatna, ha a körülmények nem ellenük dolgoztak volna. Nekünk ez az utolsó lehetőségünk, hogy megmaradjon az esélyünk a harcra az NB III-ban maradás érdekében, hiszen hazai pályán már nem engedhetünk meg egy újabb botlást. Nincs más alternatívánk, csak a győzelem. A héten megpróbáltam rendet rakni a fejekben, vasárnap majd kiderül, hogy ez sikerült-e. Mindkét csapat a helyzetkihasználással állt eddig hadilábon, így az a gárda fogja nyerni a megyei rangadót, amelyik jobban tud élni az adódó lehetőségeivel. A pályára lépő tizenegyet csak a találkozó előtt hirdetem ki, de az mindenképpen kedvező számunkra, hogy a Dunaharaszti elleni rémálommal felérő találkozón kiállítottak közül mindenkinek lejárt az eltiltása, így egyedül a Makó ellen megsérült Hanyecz Henrikre nem számíthatok. Arra mindenképpen számíthatnak a vendég szegediek, hogy nem egy védekező HFC lép majd pályára, hiszen számunkra egy újabb döntetlen is vereséggel érne fel” – fejtette ki a tréner a szegedma.hu újságírójának.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Esélylatolgatás az NB III-as szezon kezdetén (Riportunk Szűcs Róberttel.)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.