SportEsélylatolgatás az NB III-as szezon kezdetén

2012. augusztus 31., péntek
 
Esélylatolgatás az NB III-as szezon kezdetén

„Én csak a becsületes, elvégzett munkában hiszek, és ez eredményre is fog vezetni”- A vezetőedző ezzel a hitvallással indul neki a Hódmezővásárhelyi Futball Clubbal az új NB III-as szezonnak.

 

 

Képünkön Szűcs Róbert (Fotó: VH)

 

 

A múlt heti Dunaharaszti mérkőzésről, a fiatal csapatról, és idei célkitűzéséikről beszélgetett a Vásárhelyi Hírek a csapat vezetőedzőjével, Szűcs Róberttel.

 

Vásárhelyi Hírek: Nagyon vegyesek a vélemények a Dunaharaszti MTK elleni mérkőzésükről..!   

Szűcs Róbert: A tavalyi bajnokcsapattal játszottunk a múlt héten. Az előjelek elég jók voltak számunkra, mert egész héten jól sikerült a frissítés. Látszott, hogy a fiúk rendben lesznek hétvégére. Úgy is kezdődött a mérkőzés, ahogy terveztük: letámadtunk, és sikerült a kapujuk elé szorítani őket. Ezután pedig 10 perc kellett ahhoz, hogy egy pontrúgás után gólt rúgjunk. Vezettünk, tudatosan visszaálltunk, átengedtük a félpályáig a területet, és hagytuk, hogy ők hozzák a labdát. Szünetre úgy vonultunk le, hogy vezettünk 1:0-ra. A szünet után azonban a játékvezetők nem engedték, hogy az ellenfélhez érjünk. Szabadrúgásokat rúgattak a mi térfelünkön, ha néha mi kaptunk meg egy szabadrúgást, akkor azt csak a saját térfelünkön fújták be, tehát gyakorlatilag nem is hagyták a játékvezetők, hogy a Dunaharaszti térfelére komolyabban átjussunk. A kapott góljainkat is szabálytalanságok előzték meg, de azért kellett hozzá a védelmünk is, hogy gólt kapjunk. Úgy mondanám, hogy a csapat egy járni tanuló kisgyerekre hasonlított: elindultunk egy úton, bejöttek a dolgok, amiket gyakoroltunk egész héten edzésen, de a mérkőzést követően csalódottan úgy éreztük, hogy fellöktek minket. Nem hagyták igazából, hogy megverjük a tavalyi bajnokot, így ezt a nyomást ez a fiatal csapat nem bírta elviselni.

 

Vásárhelyi Hírek: Hányadik helyet célozza meg a HFC idén az NB III-ban?

Szűcs Róbert: A célkitűzés az első öt csapat között végezni, de gyorsan hozzáteszem, hogy itt egy vadonatúj csapatról van szó, tehát mivel 8 játékos még felnőtt bajnokságban sem játszott, így vágtunk neki. Hogyha reálisan nézzük ezt az első öt helyet, nagyon nagy bravúr kategória lenne bejutni, de nagyon bízom a fiúkban és az elvégzett munkában. Úgy érzem, hogy van esélyünk.

 

Vásárhelyi Hírek: Említette, hogy nagyon fiatal a csapat. Esetleg vannak új játékosok, légiósok, akik az idei bajnokságra leszerződtek a HFC-hez, és milyen elvárások vannak velük szemben?

Szűcs Róbert: Igen, fiatal játékosokat igazoltunk, hogy az elment korosztályt pótolni tudjuk. Magamat is idesorolva, Sípos Zoltán, Huszár Lajos, Borbás Zsolt, így négyen-öten mentünk el az idősebbek közül. Ez a korosztály kiöregedett, eltávozott, így fiatalokat szerződtettünk. Tehát amatőr osztály lévén pénzért játékost nem is igazoltunk. Az iskolás fiatalokra számíthatunk, avagy esetleg az egyesület fizetésként munkahelyet tud intézni a játékosnak, aki elvállalja munka mellett a heti 4-5 kemény edzést és a hétvégi mérkőzést. Jönnek információk, hogy más csapatoknál milyen komoly fizetésekről van szó, nálunk ilyen nem volt, és nem is lesz. Én csak a becsületes, elvégzett munkában bízom, és ez eredményre is fog vezetni. Nagyon sok fiatal játékos érkezett, a teljesség igénye nélkül már többen is pályára léptek a kezdőcsapatban, mint például a 19 éves Klimaj Kornél,  vagy a Hanyecz Bence. Fiatalok közül a hétvégén a ’96-os születésű kapusunk, Gábor Viktor fog védeni a rutinos Kovács Krisztián múlt heti kiállítása miatt. Fiatal csapat lévén, így - 16 évesen - fiatal kapus fog a kapuba állni. Nagyon sokan vannak még, mint például Gajdán János, aki a Haladásból jött, vagy a vásárhelyi nevelésű Szabó Márk, aki Békéscsabáról tért vissza.

 

Vásárhelyi Hírek: Vannak-e olyan futballistáik, akiktől azt várják, hogy játékukat idén egy szinttel feljebb emeljék?

Szűcs Róbert: Igen a helyiek, akikre évek óta építünk, például Varga Máté, Antal Krisztián, Marton Bence. Ők már most nagyon rutinos játékosoknak számítanak, hiszen már 16 éves koruk óta itt játszanak a felnőtt csapatban, így most 24-25 évesen 8 év felnőtt futball van a hátuk mögött. Nekik ebben az évben már mindenképpen húzóemberré kell válniuk. Vagy megemlíthetem a tavalyi leigazoltak közül Boros Ádámot, aki remekül felvette a Megye I-ből az NB III ritmusát, és már kihagyhatatlan a csapatból.

 

Vásárhelyi Hírek: Mennyi esély van a győzelemre a most vasárnapi mérkőzésen?

Szűcs Róbert: Hétvégén a Makóval játszunk rangadót hazai pályán. Tavaly 3-0-ra sikerült győznünk a Makó otthonában, amire már játékos korom óta nem volt példa. Viszont a 2011 óta történt igazolások miatt a tavalyi mérkőzésből nem tudok következtetni. Nálunk 8 új játékos épült be azóta a keretbe, és a makóiaknál is voltak igazolások, erősítések.  Az adott mérkőzésen fog eldőlni minden. Hazai pályán mindenképp győzelmet várok, bár nem lesz egyszerű. Nagyon bízom a csapatomban, hogy bátor támadójátékkal itthon fogjuk tartani a három pontot.

 
 
Varga Tóth Tamás
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.