SportA vártnál nehezebben de hozták a kötelezőt

2015. október 31., szombat
 
A vártnál nehezebben de hozták a kötelezőt

Pénteken este Nagykőrösön játszottak Hepp-Kupa mérkőzést Vas Péterék. A számos volt NB I-es játékost soraiban tudó ellenfél megnyerte az előző évi NB II-es bajnokságot, hazai pályán mindenki számára nehéz ellenük játszani. Ezt bebizonyították a vásárhelyiek ellen is.

 

 

 

 

A Kosársuli jól kezdett, Kereszty és Pavlovics kosaraival 11 pontos előnyre tett szert az első negyedben (12-23). Már ekkor látszott azonban, hogy  nem lesz sima a meccs – ugyanis elképesztően gyenge százalékkal dobtak kintről Cziberéék.

 

A Nagykőrös remekül kezdte a második tízpercet. Rövid időn belül három triplát és két duplát szereztek zsinórba, amre csak Wirth triplája jött válaszként (25-26). Az időkérés és a folyamatos cserék átlendítették a vendégcsapatot a holtponton, és 28-36 lett az eredmény. Feltűnő volt azonban, hogy sem a beteg Varga Dániel, sem a Czibere/Vas bedobó páros nem tudott betalálni. Szerencsére Wirth és Pavlovics lendületes és ponterős játékának köszönhetően 9 pontos előnnyel zárta a félidőt a Kosársuli (36-45)

 

A szünet után fej-fej mellett haladtak a csapatok (47-53), muszáj volt ismét időt kérni dr. Elek Andrásnak. Ezúttal is jót tett a csapatnak a fejmosás, látványosan feljavult a védekezés. Wirth foghatatlan volt, távolról, ziccerből és büntetőkből is szórta a kosarakat (49-64). Közben Kis Molnár bedobta második tripláját is, Pavlovics pedig sorra harcolta ki (és értékesítette) a büntetőket.

 

Az utolsó negyed elején gyorsan 20 pont lett az előny (51-71), amit nem sikerült ugyan tovább növelni – de minden játékos fel tudott iratkozni a pontszerzők közé. A végeredmény 68-88 lett, amivel a vásárhelyiek bejutottak a Kupa legjobb 16 csapata közé. 

 

Nagykőrösi SKE – Vásárhelyi Kosársuli 68-88 (12-23, 24-22, 15-19, 17-24)

Hepp Kupa mérkőzés – vezette Arató  Balázs, Simon Tamás.

Nagykőrös, 100 néző.

Kosársuli: Vejinovics 4, Rostás 6, VAS 8/3, KERESZTY 13, Varga D. 6,

csere – PAVLOVICS 16, Czibere 2, WIRTH 27/9, Kis Molnár 6/6.

edző: dr. Elek András és Utasi Gábor


dr. Elek András: “A vártnál nehezebben és elég gyenge játékkal hoztuk a kötelezőt – jutottunk tovább a következő fordulóba. Wirth szenzációsan játszott, és rendkívül ponterős volt, de nagyon tetszett Pavlovics és Kereszty teljesítménye is. Gratulálok a nagykőrösiek lelkes és eredményes játékához.”

 

A vásárhelyiek legközelebb november 6-án lépnek pályára a bajnokságban, a Tiszaújváros otthonában.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Az egészség mindenkinek jár

Az egészség mindenkinek jár

Október 28-án zárták azt a projektet amely javítani akarta a térségben élő lakosság egészséges életmódhoz való viszonyát, illetve az azzal kapcsolatos gondolkodásmódját. 

Kezdődhetnek az egyéni bekötések

Kezdődhetnek az egyéni bekötések

Befejeződött a kishomoki városrész csatornázása, a 633 ingatlant érintő beruházás 921 millió forintból valósult meg. Az útfelületek teljes újraaszfaltozásáról az ott lakók döntenek.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.