Kék hírekA tűzoltók mozgalmas napjai

2014. augusztus 7., csütörtök
 
A tűzoltók mozgalmas napjai

A kedd délutáni vihar nyomait számolták fel a tűzoltó egységek még a szerdai napon is. 17 bejelentés érkezett a katasztrófavédelem szegedi központjába szerdán az előző napi esőzés és erős szél kapcsán.

 

 

 

A keddi zivatar leginkább Csongrád városát vette célba, ezen a településen a tegnapi napon 17 helyre riasztották a tűzoltókat.

 

Hódmezővásárhelyen egy nagyméretű, megdőlt fa veszélyeztette a kórház épületét. A vásárhelyi raj a helyszínen kivágta, majd darabokra vágta a felázott gyökérzetű fatörzset. Szintén vásárhelyen, a Lázár utca egyik éttermének pincéjét fél méter magasságban lepte el az esővíz.  A hódmezővásárhelyi egység tűzoltói nagy teljesítményű szivattyúval rövid időn belül eltávolították a felgyülemlett esővizet.

 

Mindszentről délben érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez, miszerint megsérült egy gázvezeték a Bajcsy-Zsilinszky és a Budai Nagy Antal utca kereszteződésében.  Eddig tisztázatlan okok miatt egy 110 milliméter átmérőjű, 3 bar nyomású gázvezetékből ömlött a gáz. A környéken található ingatlanokból összesen 42 embert kellett ideiglenesen kiköltöztetni otthonaikból. A DÉGÁZ szakemberei délután 2 órára megszüntették a gázömlést, a lakók 15 óra körül visszamehettek az ingatlanokba. A hódmezővásárhelyi egység a helyszínen rövid időn belül elvégezte az áramtalanítást. A délután folyamán a helyszínre érkezett a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat is és elvégezte a szükséges vizsgálatokat.

 

Olvassa el ezt is!

Előzetesben a vásárhelyi önbíráskodó

Előzetesben a vásárhelyi önbíráskodó

P. Sándor többszörösen büntetett előéletű, az utcán erőszakkal le akarta húzni volt barátnője arany karikagyűrűjét, a nőt többször homlokon vágta.
Hűségért kedvezményes illúzió

Hűségért kedvezményes illúzió

Azt is tudják, mi az alsógatyánk mérete, cserébe sokszor azt a terméket kapja, amit egy szimpla leárazás eredményeként egyébként is megkapna.
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.