Kultúra, oktatásA történelemverseny legjobbjai

2016. április 14., csütörtök
 

A múlt héten 111 hódmezővásárhelyi felső tagozatos diák mérte össze tudását történelemből az Emlékpont és a Klauzál Gábor Általános Iskola által szervezett versenyen.

 

 

 

Fotók: Emlékpont

 

 

 

A diákok magyar és világtörténelmi tudásukról feladatlapok kitöltésével és az Emlékpont történészeinek tárlatvezetése során a közgyűjtemény által összeállított munkafüzet feldolgozásával adtak választ.

Az írásbeli munkák kijavítását követően április 14-én délután az Emlékpontban vehette át megérdemelt jutalmát az évfolyamonként legjobb eredményt elért hat–hat tanuló.

A diákokat és az őket felkészítő pedagógusokat köszöntve Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője örömét fejezte ki, hogy ilyen sok diák vállalta a megmérettetést, akik – amellett, hogy tudásukat is fejlesztették – jó példával szolgálnak diáktársaik felé is. Az intézményvezető megköszönte Klauzál-iskola pedagógusai, Papp Enikő és Baranyi Imre áldozatos munkáját, amellyel több mint egy évtizede segítik a verseny megrendezését.

 

Eredmények:

 

5. évfolyam

   I. Balog Gergely - Szent István Általános Iskola

  II. Márkus Bence - Varga Tamás Általános Iskola

 III. Asztalos Bence - Liszt Ferenc Ének- zenei Általános Iskola

IV. Sós Ábel - Klauzál Gábor Általános Iskola

 V. Pintér Tamás - Klauzál Gábor Általános Iskola

VI. Gilicze Zsófia - Liszt Ferenc Ének- zenei Általános Iskola

 

6. évfolyam

   I. Juhász Márk - Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

  II. Héjja Márton - Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

 III. Sós Márk – Klauzál Gábor Általános Iskola

IV. Molnár Marcell - Szent István Általános Iskola

 V. Paku András - Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

VI. Nagy Attila - Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

 

7. évfolyam

   I. Szappanos Anna - Liszt Ferenc Ének- zenei Általános Iskola

  II. Halmai Dávid - Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

 III. Nagyistók Balázs - Szent István Általános Iskola

IV. Szappanos János - Liszt Ferenc Ének- zenei Általános Iskola

 V.  Pocsai Anna - Varga Tamás Általános Iskola

VI. Sebők- Papp Emma - Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

 

8. évfolyam

  I. Szögi Richárd - Szent István Általános Iskola

 II. Bodó Balázs - Szent István Általános Iskola

III. Stefula Máté - Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

IV. Sirkó Hunor - Szent István Általános Iskola

 V. Sós Martin – Klauzál Gábor Általános Iskola

VI. Szilágyi Máté - Klauzál Gábor Általános Iskola 

 

A díjazott az Emlékpont által felajánlott könyveket kapták elismerésül.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Képzeletbeli utazás a történelemkutatás senkiföldjére

Képzeletbeli utazás a történelemkutatás senkiföldjére

Egy igen izgalmas, látványos - a néprajz, a történelem iránt érdeklődők, és nem utolsósorban a vásárhelyi lokálpatrióták számára - kihagyhatatlan előadás lesz.
Ezer-mesterség ezerrel

Ezer-mesterség ezerrel

A vásárhelyi szülők péntek este nyugodtak lehetnek: jó helyen lesz a gyerek. Na persze csatlakozhatnak is hozzájuk, hiszen három szakképző iskola 68 érdekes programja vár minden érdeklődőt.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.