BulvárA tolvajt elkapták - Zeuszt visszaadták

2017. január 20., péntek
 
A tolvajt elkapták - Zeuszt visszaadták

Amíg a hódmezővásárhelyi sajtó olvasóit egy svájcisapkás, biciklizésben bizonytalan kerékpártolvaj keresése köti le, Szegeden egy párduckaméleon ellopása okozott izgalmat.

 

 

 


Az előbbi még nincs meg, de az utóbbi már visszakerült az állatkereskedésbe.

Na és persze lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárás is indult egy szegedi nő ellen, akit a rendőrség a bejelentéstől számított 48 órán belül elkapott.

A 44 éves nő elismerte a bűncselekmény elkövetését. H. Sándorné ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Zeusz, a párduckaméleon a hírek szerint jól van. Nyilván ez onnan tudható, hogy kedvére váltogatja a színét, attól függően milyen tárgy van a közelében. A tolvaj akár azzal is védekezhetne, hogy nem vette észre mit pakolt a táskájába.

Csakhogy az asszonyt a rendőrség több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítja. A nőt a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

Azt azért érdemes tudni, hogy egy 2-3 hónapos bébi-párduckaméleon ára 45 ezer forintnál kezdődik.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

A Facebook már a hálószobát is megszállja

A Facebook már a hálószobát is megszállja

Minden ötödik fiatal rendszeresen felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit a közösségi médián, s ezért jóval fáradékonyabbak, mint nyugodtan alvó társaik.
Németh László Bál lesz a hétvégén

Németh László Bál lesz a hétvégén

44 táncos pár lesz a főszereplő január 21-én a Fekete Sasban, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola bálján. 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.