KözéletA testi egészség mellett a lelki egészség sem elhanyagolható

2011. július 6., szerda
 
A testi egészség mellett a lelki egészség sem elhanyagolható

Az Egészséges Vásárhely Program középpontjában szerepel a lakosság fizikai egészsége és a hozzá kapcsolódó szűrőprogramok. Jelenleg a mentálhigiénés problémák kezelése fehér foltnak számít. Ennek a hiánynak a pótlására az önkormányzat, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Egészségtudományi ás Egészségfejlesztési Intézet segítségével egy komplex állapotfelmérésbe kezd az Erzsébet Kórház és Rendelőintézetben és a Kalmár Zsigmond Tagintézményben.

 

 

 

 

Július 6-án a Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztató keretében megszületett a megállapodás, amelyben a vásárhelyiek lelki állapotát szeretné első ízben felmérni a város vezetése. Az eddigi egészségmegőrzésre irányuló programok mellett a lelkiállapot sem elhanyagolható. Az Európai Unió 21 tagállamából Magyarországon a legrosszabb a helyzet, hiszen nálunk legnagyobb a pszichés eredetű megbetegedések száma, sőt a statisztikák szerint hazánk a legpesszimistább ország.

Dr. Lázár János polgármester, Dr. Benkő Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet vezetője, valamint Dr. Kallai Árpád, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház–Rendelőintézet főigazgatója ismertették az új program elemeit. A cél tehát, hogy a lakosság állapotának általános megismerésével meg lehessen határozni egy hosszú távú mentálhigiénés program kiinduló és beavatkozási pontjait.

A lelki egészségfelmérést a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézményben és az Erzsébet Kórház és Rendelőintézetben végzik. Dr. Benkő Zsuzsanna szerint azért választották ezt a két intézményt, mert majd az ott vizsgált személyeken keresztül a lakosság úgynevezett szocio-demográfiai  jellemzői tükröződnek, egyfajta mintául szolgálnak, amelyek alapján  városi egészségfejlesztési, mentálhigiénés állapotfelmérésre és beavatkozási terv készítésére nyílik lehetőség és megállapítható lesz, hogy a  lakosság  részére milyen további egészségjavító intézkedésekre van szükség. A kérdések a mindennapi élet elemeit tartalmazzák: az életvitelt, a családi kapcsolatokat, a gondolkodásmódot kívánják megismerni, hiszen ezek a dolgok befolyásolják legjobban egy-egy ember mentalitását. A kérdőívek az Unió által is hitelesítettek, és kitöltésük során mindenki megőrizheti anonimitását. Az előzetes tervek szerint közel ezer kérdőív készül el, a felmérést pedig júliusban a kórházban kezdik, szeptemberben pedig az oktatási intézményben folytatódik.

Dr. Benkő Zsuzsanna, meglátása szerint, a magyarok többsége lelki eredetű problémákkal küzd, amelyek könnyen fizikai tüneteket is produkálhatnak. Sajnos magát a megoldandó problémát sok esetben sem az alany, sem pedig közvetlen környezete nem ismeri fel. Így az első lépés lehet a gyógyulás útján, ha feltérképezzük a gondokat – elemezte a felmérés lehetséges következményeit Benkő Zsuzsanna.

Az együttműködési megállapodást a mai sajtótájékoztató végén Dr. Lázár János és Dr. Benkő Zsuzsanna látta el kézjegyével.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.