Kultúra, oktatásA színek olyanok, mint a mondatok

2011. december 12., hétfő
 

A Németh László Városi Könyvtár előterében, az elmúlt esztendő munkáinak összegezése Bajusz István festőművész december 12-én nyílt kiállítása.  A szivárvány minden színét felvonultató tárlatot az alkotó csupán így jellemezte: „Minél változatosabban, minél többet tud valaki mondani, annál több mindent tud a színekből is kiolvasni.”

 

 

 

 

„Kicsit realista, kicsit átköltött, de talán még egy kicsit az absztrakt is fellelhető a műveim között.” Foglalta össze festményeinek jellemzőit mai kiállításán Bajusz István. A művésznek már harmadik alkalommal nyílik tárlata a könyvtárban, ahol most is igen nagy számú érdeklődő gyűlt össze. A festményeket a fantasztikus színvilág jellemezte. Nem formák, hanem színek adták meg egy-egy mű témáját is.

 

„Az eddigi évektől eltérően, a fő változás a színvilág” – kezdte saját alkotásainak elemzését a festő. „A színek azt jelentik a képeimen, amit az életben a beszéd, a mondatok. Minél változatosabban, minél többet tud valaki mondani, annál több mindent tud a színekből is kiolvasni.”

 

A művész nem csupán bemutatni szerette volna az eltelt év alkotásait, hanem kritikát is vár az érdeklődőktől. „Remélem, nem csupán megnézik az emberek a műveimet, hanem elmondják a véleményüket is. Így tudom meghatározni a folytatást. Számítok a vásárhelyiekre, hogy megosszák velem a képeimről alkotott nézeteiket. Egyszóval számítok mindenkire, főként a helyi művésztársadalom kritikus szemére is. Ezt látom a fejlődés megfelelő útjának.”

 

A megnyitón, Hézső Ferenc festőművész ajánlotta a tárlatot az egybegyűltek figyelmébe.

„Ő a társam, mégpedig olyan formában, hogy tanácsaival, legyen az pozitív, vagy éppen negatív, vezet az úton előre. Persze önállóak a műveim, de a Hézső Ferenc segítségéért mindig hálás vagyok” mondta Bajusz Sándor.

 

A képek rendezésénél, a múlt – jelen - jövő kapcsolatát szimbolizálta a művész. A múltbéli képekhez kapcsolódik az új, változatos színvilág, mely a tárlatot végignézve, az elvonatkoztatott festői gondolatokban ér véget.

 
 
S.B.
 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.