SportA szezon legfontosabb meccse következik

2014. május 9., péntek
 
A szezon legfontosabb meccse következik

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Női Felnőtt csapata a forduló rangadóján a Szarvas csapatát fogadja szombaton a Hódtói Sportcsarnokban az NBII Dél-Kelet csoport mérkőzésén, ami a bajnokság végső dobogós helyezéseit is meghatározhatja.

 

 

 

A szoros élmezőnyben szarvasiak jelenleg 24 ponttal a tabella második helyén állnak, míg a vásárhelyi lányok 22 ponttal az ötödikek.

Nagyon nehéz mérkőzés vár Gaál Adrienn csapatára, hiszen csak akkor marad továbbra is esély a dobogós helyezés elérésére, ha a bajnokság egyik legerősebb csapata ellen legalább három-gólos győzelmet aratnak.

“Teljes kerettel készülünk a mérkőzésre, szerencsére sérülés nem hátráltatta a heti munkát. Mindkét csapat tudja, hogy mi a mérkőzés tétje, ennek megfelelően egy kiélezett és komoly mérkőzésre számítok a Szarvas ellen. A célunk változatlan: győzni szeretnénk!” – mondta Gaál Adrienn edző.


A Békés megyei ellenfelük egységes, masszív csapat, figyelemre méltó, hogy tavaszi mérkőzésein többször is vesztett állásból fordította maga javára az eredményt. A mérkőzés végeredményét is meghatározó, döntő szempont lehet, hogy a HLKC mennyire tudja semlegesíteni ellenfele rutinos játékosait a belső lövő-posztokon. Legalább ugyanennyire fontos, hogy higgyenek magukban a lányok, az első perctől az utolsóig szükség lesz az önbizalomra és töretlen küzdőszellemre.


Persze a vásárhelyi lányoknak most biztosan nagy szüksége lesz a közönség buzdítására.

 

Olvassa el ezt is!

Streetball őrület Vásárhelyen -  a tizedik

Streetball őrület Vásárhelyen - a tizedik

Fekete István Tamás: minden készen áll a május 11-én 9 órakor kezdődő kosárőrülethez. Akrobatikus kosárlabda bemutató, Hip-hop tánc bemutató is lesz. Frissítve!
Az idei felvételi számokban

Az idei felvételi számokban

Emelkedett a BKF vásárhelyi tagozatán az önköltséges képzés, idén jelentősen nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.