BulvárA szent pirítós készítő

2017. december 16., szombat
 
A szent pirítós készítő

Ütős ajándék az idei karácsonyfa alá. Kétszeresen is hasznos ajándék, mert amikor a Jézus képpel kiugrik a pirítós, rögtön meg lehet neki köszönni a napi betevőt, a forgalmazó cég reklámja szerint.

 

 

 

 

 

A vermonti Danville-ben működő cég 2011-ben kezdte árulni a toaster gépet és mint Galen Diveley, a cég alapítója és elnöke elmondta, az ünnepek közeledtével miden évben sűrűsödnek a megrendelések. A kis cégben már a családtagokat és a rokonokat is hadrendbe állították, hogy a 35 dolláros gép online rendeléseit teljesíteni tudják.

És ez még nem minden, mert Dively úr felhívja a figyelmet  hogy rendelhető Szűz Mária kenyérpirító, Béke –peace jelét kirajzoló kenyérpirító is.

Azóta már létezik a mobilon készített szelfi toasterre másolása is. A képet emailben kell a gyártónak elküldeni.

Milyen nagyszerű! Reggelire jóítűen beleharaphatunk saját magunkba. 

 

Olvassa el ezt is!

Profitmilliárdok jó hátszél segítségével

Profitmilliárdok jó hátszél segítségével

Egy hódmezővásárhelyi cég érte el a megyében a legnagyobb árbevételt. Ez talán csak a gazdasági életben járatosaknak nem meglepő.
Ismét akcióban a Klímanócskák

Ismét akcióban a Klímanócskák

Piros ruhában nagy sereg óvodás szív alakban ülte körbe a sok ajándéknak szánt ruhát, cipőt, játékot. Ők már tudják, mit jelent valaminek az igazi értéke. Képekkel!
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.