Kultúra, oktatásA rózsaszín ködön túl

2014. január 28., kedd
 
A rózsaszín ködön túl

Holnap nyílik Budapesten a Viltin Galériában Szabó Klára Petra önálló kiállítása. A fiatal festőgeneráció meghatározó tagja a hódmezővásárhelyi Szabó Klára Petra, munkáira jellemző a hagyományos festészeti tradíciók követése mellett a műfaji határokkal való kísérletezés.

 

 

 

Akvarelljei, akvarellekre épülő videóistallációi és objekjei számos kiállításon szerepeltek az elmúlt években. A legújabb munkáiból válogató A rózsaszín ködön túl folytatja az alkotó jellegzetes formanyelvének és környezetének képi megjelenítését. Kiindulópontjául az elmúlt két év során különböző országokban nyert rezidenciaprogramok és az ottani impressziók szolgáltak, melyek hangulata, karaktere az alkotásokon is nyomon követhető.

A Vásárhelyi Hírekben rendszeresen beszámoltunk a vásárhelyi festőnő külföldi útjairól. Legutóbb Dél Koreában járt, decemberben tért vissza Vásárhelyre.

„Számomra a munkáim olyanok, mint egy napló illusztrációi. A portréimmal a barátaimat szerettem volna megörökíteni, a japán utam óta pedig a szimbolika, illetve az álomszerűség kezdett el érdekelni. Már nem ragaszkodom a valóság ábrázolásához. Sokkal inkább a fejemben lévő belső képet, világot szeretném megmutatni.” mondta Szabó Klára Petra

A négy különböző helyszín (Anglia, Észtország, Japán, Korea) eltérő kulturális adottsága ellenére a holnap nyíló kiállítás anyagának  közös nevezője a környezetből merített élmények és vizuális motívumok ornamentikába forduló, részletgazdag képi megjelenítése, valamint a két- és háromdimenzió határán egyensúlyozó formázott akvarell-installációk.

 

A vásárhelyi festőművész kiállítása január 29-én 19 órakor nyílik Budapesten az V. kerület Széchenyi utca 3. szám alatti Viltin Galériában.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A jövőnek üzenő kiállítás

A jövőnek üzenő kiállítás

Százhúszhét hazai és külföldi kerámiaművész kétszáznegyvenhét alkotásából nyílt kiállítás január 26-án a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Sok képpel!
Gregus Bál 2014

Gregus Bál 2014

Észre sem vettük, hogy a képzések átalakulásával a hagyományosan emlegetett első bálozók fogalma megváltozott. De megmaradt a szülők, hozzátartozók mosolya és büszkesége. Sok képpel! 
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.