Kultúra, oktatásA Nagy Háború mindszenti áldozataira emlékeztek

2018. október 18., csütörtök
 

A száz éve lezárult első világháborúról adott ki „Szörnyű dicsőségünk” címmel kötetet a Csongrád Megyei Önkormányzat, amelyet szerda este a szerző, Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója mutatott be a mindszenti Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban.

 

 

 

 

 

 

 

A Taraba József Helytörténeti Esték sorozat második előadásában Pálinkó Máté történész-levéltáros a Tisza-parti kisváros első világháborús emlékművének történetét ismertette.

 

Miklós Péter kötete – amely az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával jelent meg – három részre tagolható. Az első részben levelek, visszaemlékezések és forrásszövegek mutatják be a fronthétköznapokat és a hadifogolyélet mindennapjait, a második részben Csongrád megyei írók, költők alkotásaiból közöl válogatást, míg a harmadik rész a megye településein a hősök emlékét őrző tartalmakkal ismerteti meg az olvasót. Vannak települések, ahol a hősök neveit emléktábla őrzi, de a városokban és a gazdagabb községekben méltó emlékműveket állítottak a Nagy Háborúban és a hadifogságban életüket vesztett katonáik tiszteletére.

A mindszenti emlékmű szép példája annak – mutatott rá Miklós Péter –, hogy egy település hogyan tud összefogni, hogy megemlékezzen arról a szörnyű emberi veszteségről, amely csak Csongrád megyében tizenkétezer áldozatot követelt: az ifjaktól a javakorabeli férfiakig.

 

A minszenti művelődési ház mellett álló első világháborús emlékművet 1935. szeptember 1-jén avatták fel, s az alkalomra Mindszentre érkezett Habsburg József főherceg is. Pálinkó Máté előadásában arról is szólt, hogy az akkor tízezer lakossal bíró település több ezer polgára vett részt az ünnepségen, amelyen a főherceg felavatta a négyszázkilencven helyi hősnek emléket állító szobrot, talapzatán az áldozatok neveivel. A mindszentiek rendszeresen megemlékeztek a Hősök Napjáról az emlékműnél 1945-ig, de volt, hogy a március 15-i ünnepséget is itt rendezték.

 

A rendszerváltás előtti utolsó esemény 1948-ban, a forradalom és szabadságharc centenáriumán volt a mindszenti szobornál, amikor a kommunista párttól független szervezetek utoljára mutathatták meg magukat a nyilvánosság előtt. Ezt követően az emlékművet drótkerítéssel vették körbe, s 1990-ig nem is volt itt megemlékezés. Az akkor önkormányzati képviselő dr. Horváth István javaslatára az emlékművön kaptak helyet a város második világháborúban elesett hőseinek nevei, míg mai formáját a 2017-ben elvégzett komoly felújítás eredményeként nyerte el az emlékhely.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Egy helyszín két megemlékezés

Egy helyszín két megemlékezés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján, Hódmezővásárhelyen az ünnepi megemlékezés 23-án 9 óra 30 perckor a Kossuth téren zászlófelvonással kezdődik.

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület környezettudatos akciója

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület környezettudatos akciója

Szeretem Vásárhelyt Egyesület Hódmezővásárhelyen először szervezte meg használaton kívüli vagy rossz elektronikai eszközök gyűjtését.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.