Kultúra, oktatásA múlt felidézése a jelen tanulságaként

2018. november 16., péntek
 
A múlt felidézése a jelen tanulságaként

A Raoul Wallenberg Egyesület november 20-án Hódmezővásárhelyen rendezi meg a Wallenberg nyomán című országos középiskolai vetélkedőjének regionális fordulóját kilenc dél-alföldi és határon túli csapat részvételével.

 

 

A képen a tavalyi verseny

 


A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány és a Budapesti Vendéglátóipari és Humán SzC Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Raoul Wallenberg születésének évfordulóján
Wallenberg nyomán címmel 10. alkalommal hirdet vetélkedőt magyarországi és határon túli középfokú oktatási intézmények tanulói számára.

A vetélkedőt támogatja a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Svéd Királyság budapesti nagykövetsége, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, az Élet Menete Alapítvány, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely. Mint minden évben, a vetélkedő meghirdetőinek fő célja most is a magyar-zsidó együttélés és a holokauszthoz vezető út bemutatása, az ártatlanul üldözött és meggyilkolt magyar állampolgárok helyi életének és szenvedéseinek megismerése, hogy a vészkorszak emléke fennmaradjon és egyre inkább a nemzeti emlékezet részévé váljon. Fontosnak tartják ezen konfliktusok jelenre vonatkozó hatásaival való foglalkozást is. Mindezek szellemében a vetélkedő témakörei: antiszemitizmus, embermentés, rasszizmus, xenofóbia, tolerancia.

 

A hódmezővásárhelyi Emlékpont, a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely és a zsinagóga adott otthont tavaly is a középiskolások számára kiírt országos vetélkedő regionális fordulójának

 

November 20-án a verseny 10 órakor az Emlékpont konferenciatermében kezdődik.

A versenyzőket Dr. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere és Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója köszönti. Itt a diákok multimédiás feladatokat oldanak meg és bemutatják a felkészülés során készített kisfilmjüket.

Délután a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen folytatódik a vetélkedő, ahol a csapatok forgószínpad-szerűen oldják meg feladataikat.

A verseny eredményhirdetése 16 órakor a Zsinagógában lesz.

 

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumi szomszédolás

Múzeumi szomszédolás

A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai szakmai látogatás tettek Vásárhelyen.
Időben jelzett és ezzel életet mentett

Időben jelzett és ezzel életet mentett

Az Ábrai Károly utcából érkezett a lakossági bejelentés, miszerint a fürdőszobában elhelyezett szén-monoxid jelző készülék sípoló riasztással jelez.
Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
Kezdődik a szúnyoggyérítés

Kezdődik a szúnyoggyérítés

Az esőt követő felmelegedés felgyorsítja a szúnyogok fejlődését, ezért a következő napokban több helyen kell beavatkozásokat végezni.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.