Kék hírekA mindszenti férfi semmire sem emlékszik

2013. december 12., csütörtök
 
A mindszenti férfi semmire sem emlékszik

Az utcán szóváltás alakult ki, ennek során Sz. Imre Attila két társát megütötte, akik közül az egyik elesett és beverte a fejét. A 39 éves férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba.

 

 

 

December 11-én érkezett bejelentést a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra arról, hogy előző hétvégén életveszélyesen bántalmaztak egy férfit Mindszenten.

 

A hódmezővásárhelyi nyomozók kiderítették, hogy december 8-án többen italoztak Mindszenten a Thököly utcában. Távozást követően az utcán szóváltás alakult ki. Ennek során Sz. Imre Attila két társát megütötte, akik közül az egyik elesett és beverte a fejét. A 39 éves férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba. Akkor a tanúk még azt állították a sérültet ellátó orvosnak, hogy a férfi elesett. A rendőrök az adatgyűjtés során derítették ki, hogy nem baleset, hanem bűncselekmény történt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette Sz. Imre Attilát és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A 38 éves férfi kihallgatásán azt mondta a rendőröknek, hogy ittassága miatt semmire sem emlékszik.

 

Olvassa el ezt is!

Az együttlét öröme

Az együttlét öröme

A Szeged-Csanádi Egyházmegye idén is közös gyertyagyújtásra invitálta a vásárhelyieket. Megajándékozták a kiemelkedő emberi tulajdonságukról tanúbizonyságot tett  tanulókat.
Ezúttal sem nyert a  Kosársuli

Ezúttal sem nyert a Kosársuli

Zsinórban harmadszor is kikaptak Drahosék, ezúttal a Salgótarján verte meg a vásárhelyi csapatot. Az első öt mérkőzés megnyerése után nem ez volt az elvárás.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.