Kultúra, oktatásA mindent magába olvasztó végtelenség festője

2014. május 14., szerda
 
A mindent magába olvasztó végtelenség festője

Kurucz D. István (1914-1996), a magyar, az alföldi, a vásárhelyi festészet kiemelkedő alakja, érdemes, kiváló és Kossuth-díjas festőművész előtt kiállítással tiszteleg szülővárosa születésének centenáriuma alkalmából.

 

 

 

 

A tárlatot Pogány Gábor művészettörténész nyitja meg május 18-án, vasárnap délben a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában; köszöntőt mond Almási István polgármester.

 

Az idén száz éve, hogy Hódmezővásárhelyen megszületett Kurucz D. István. Budapesten folytatott képzőművészeti tanulmányokat, előbb Szőnyi Istvánnál magániskolájában tanult (1933), majd a Képzőművészeti Főiskola növendéke lett (1934-1940), ahol Szőnyi István mellett Rudnay Gyula, Benkhart Ágost és Nagy Sándor tanították. Római ösztöndíjat két alkalommal kapott, 1941-42-ben, de mindkettőt némileg megnehezítette, megrövidítette a háborús helyzet. Tanulmányai befejeztével hazatért szülővárosába, ahol első egyéni kiállítását 1941-ben rendezte meg. A háborút követően bekapcsolódott a politikai és művészeti életbe, egyik szerkesztője volt a Vásárhely Népe című helyi lapnak. 1947-ben Budapestre költözött a Százados úti művésztelepre, s a Műcsarnokban önálló kiállítással mutatkozott be. 1949-től 1960-ig a Képzőművészeti Főiskolán a falkép tanszak tanára volt. 1950-ben Munkácsy díjat kapott. A tanári és az alkotói munka mellett számos művészetszervezési feladatot is ellátott. Hódmezővásárhelyi házában, a Tükör utcában megnyitotta azt a művésztelepet, amely a Művészeti Alap Virág utcai alkotóházának elődje volt. 1954-ben Galyasi Miklós, Andrási Gyula Béla és Szabó Iván közreműködésével megindítják a Vásárhelyi Őszi Tárlatokat. A tárlat fődíját jelentő Tornyai-plakettet 1960-ban nyerte el. 1962-ben kiállították képeit a Velencei Biennálén. Élete végéig rendszeres résztvevője maradt az Őszi Tárlatoknak éppúgy, mint Hódmezővásárhely művészeti és társadalmi életének, szülővárosa 1988-ban avatta díszpolgárává. 1990-ben megszervezte a Mednyánszky Társaságot, s annak elnöke lett. A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep és a Hortobágyi Alkotótábor megszervezése, életképes beindítása is a nevéhez fűződött.

 

Az Alföldi Galériában július közepéig látható kiállításán mintegy hetven festményét láthatják az érdeklődők. Művészetének jellemzéséről Pogány Gábor művészettörténész az alábbiakat írja a kiállítás füzetében. Kurucz D. István festői szemléletét és etikai hozzáállását tekintve a hazai piktúra progresszív ágában jelentős szerepet játszó alföldi festészet folytatója, ám ezt a korszak változásaihoz igazítva, egyéni felfogásban művelte. Szemlélődő gondolkodásmódja jó fogódzóra lel a tojás-temperafestés alkalmazásában és a látóhatár magasságának változtatásával hol a közelebbi, hol az egész távoli látvány lesz egy-egy festménye fő motívuma.

 
 
VH - Elek András
 

Olvassa el ezt is!

Minden huszadik magyar ebbe hal bele

Minden huszadik magyar ebbe hal bele

Magyarországon ebben a krónikus betegségben szenvedők többsége nem tud állapotáról, pedig több embert öl meg, mint a tüdőrák és az emlőrák összesen.

Vásárhelyi népművészet Kiskunhalason

Vásárhelyi népművészet Kiskunhalason

Szőrhímzés és népi fazekasság – Hódmezővásárhely népművészete címmel kiállítás nyílik a Csipkeházban.
Következik a Szabadság téri Óvoda

Következik a Szabadság téri Óvoda

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek