KözéletA mérce ma is Szent István életműve – Kitüntetések augusztus 20-a alkalmából

2013. augusztus 20., kedd
 
A mérce ma is Szent István életműve – Kitüntetések augusztus 20-a alkalmából

Balog Zoltán hétfőn a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket adott át a Nemzeti Színházban, köszöntőjében arról beszélt, ha magas is ez a mérce, nem szabad kevesebbet akarni és tenni az országért, a nemzetért, mint amennyit az államalapító király akart és tett.

 

 

 

 

A miniszter azt mondta: a kitüntetések arra szolgálnak, hogy visszahelyezzék a teljesítményeket a helyükre, arra hogy kijelöljék az értékeket, és a nemzeti közösség számára viszonyítási pontokat határozzanak meg.

Balog Zoltán a kitüntetetteket méltatva a személyiség és az alkotás egységére mutatott rá, arra, hogy az élet és a mű együtt lesz életművé. Úgy vélte, Szent István életében "a személyes döntés és az uralkodói tettek egymásra találtak, egymást erősítették". Utalt arra, hogy amit Szent István az országnak akart - a keresztény hitet - azt saját személyes útjának is választotta és fiának is ezt ajánlotta.

A miniszter azt hangoztatta, hogy ha az ember teljes akarattal, hittel, az életével ott áll a munkája, a szenvedélye mögött, akkor hiteles lesz az alkotása, és akkor annak hatása lesz a hazájára és a világra.

Balog Zoltán szerint az életnek csak az önfeláldozó munka, a szolgálat adhat értelme, és többet kell tenni az országért, a világért, mint amit azok tesznek értünk.

Ha csak annyit tenne mindenki, amiből haszna lenne, hova jutna a világ? - vetette fel.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az életművek nem függetlenek a nemzeti közösségtől, hiszen az alkotó maga is része a közösségnek; így az életmű soha nem önmagában áll, van hátországa, hazája amelyben az életút kiforrott.

 

A Nemzeti Színházban tartott ünnepségen több mint félszáz kitüntetett - köztük művészek, tanárok, orvosok, sportolók, tudósok, újságírók - vehették át a Magyar Érdemrend közép- és lovagkeresztjeit, valamint a Magyar Arany-, Ezüst- és Bronz Érdemkereszteket.

 

 

Kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át

Dr. Fenyvesi Máté, magyar válogatott labdarúgó, állatorvos részére,

Finta József, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Állami és Kossuth-díjas építész részére,

Dr. Jávor András, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese részére,

Schrammel Imre, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth-díjas keramikusművész, Érdemes Művész részére,

Dr. Szabó Imre, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja részére,

Dr. Zalaváry Lajos, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth-díjas építészmérnök részére,

Levente Péter Jászai Mari-díjas színművész, rendező részére

valamint

Dávid Gyula, irodalomtörténész, szerkesztő részére.

 

 

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át

dr. Bakos Tóth Márta, a "Második Otthon" Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona klinikai gyermek szakpszichológusa részére,

dr. Bartha László, a kémiai tudomány kandidátusa, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Vegyész- és Folyamatmérnöki Intézet egyetemi tanára részére,

dr. Bíró György Balázs, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Miskolci Egyetem Állam- és jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár részére,

Blaskó János, szobrászművész, nyugalmazott főiskolai tanár részére,

Csermely Péter, újságíró, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese részére,

dr. Hencz Péter, nyugalmazott főorvos, intenzívterápiás, csecsemő- és gyermekgyógyászati szakorvos részére,

dr. Hetesi Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar intézetvezető egyetemi docense részére,

dr. Hidán Csaba, régész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi adjunktusa részére,

Jámborné Balog Tünde, író, grafikusművész részére,

dr. Jánosa András PhD, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára részére,

Jékely Zsolt, nyugalmazott főosztályvezető részére,

Kátó Sándor, színművész, rendező, az Algyői Móra Ferenc Népszínház alapítója, művészeti vezetője részére,

Kovács Gergelyné, kultúrtörténész részére,

dr. Laczkó András, irodalomtörténész, a Népi Írók Baráti társasága társelnöke részére,

Lebó Ferenc, érem- és szobrászművész részére,

dr. Mosonyi Attila PhD, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának főorvosa részére,

dr. Nagymihályi Géza, görög katolikus lelkész, művészettörténész részére,

Németh Alajos, előadóművész, zeneszerző, a Bikini Együttes vezetője részére,

Nyulászi András, nyugalmazott testnevelő tanár, öttusaedző részére,

Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, az Evangéliumi Szabadegyházak Szövetségének elnöke, a Magyarországi Evangéliumi Aliansz elnökhelyettese részére,

dr. Sárdi Katalin PhD, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,

Sárkány Árpád, erdőmérnök, az ABIES HUNTING alapítója részére,

Solymosi Tari Emőke, a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zeneirodalom tanára részére,

dr. Stirling János PhD, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanára részére,

dr. Szakács Ferenc PhD, pszichológus, az Általános Vállalkozási Főiskola rector emeritusa részére,

Szikora Róbert, zeneszerző, előadóművész részére,

Szilágyi Imre, Csokonai Vitéz Mihály-díjas grafikusművész részére,

Tóth Lajosné dr. Tuzson Ágnes PhD, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékán-helyettese, egyetemi docens részére,

valamint

dr. Friedrich Judit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Anglisztika Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense részére.

 

 

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át

Bárdos István, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke részére,

Bordás Andrásné, az Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és Kiállítási Galéria intézményvezetője részére,

Borsos János, a Magyar Pálos Rend volt tartományfőnöke, nyugalmazott plébános részére,

Debreczeni Sándor késes népi iparművész részére,

F. Tóth András Tibor, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója részére,

Fazekas László, a budapesti Farkasréti Általános Iskola igazgatója részére,

Gyetvai Anna Zsuzsanna, az egri Eszterházy Károly Főiskola Humán Erőforrás Irodájának igazgatója részére,

dr. Hegedűs Jenő, a matematikai tudomány kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Matematikai Tanszékcsoportjának egyetemi docense részére,

Joseph Kádár, festő-, grafikus- és szobrászművész, művészeti író részére,

Molnár Ilona, a Győri Balett igazgatóhelyettese részére,

dr. Nagy István PhD, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi docense részére,

Nagyné Bitter Ilona, a budapesti Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola igazgatója részére,

Németh Lajos, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar tanszékvezető egyetemi mestertanára részére,

Pappné Gyulai Katalin, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Megyeközponti Tankerületének igazgatója részére,

Róka István, a Magyar Állami Operaház magánénekese részére,

Simon Ferenc, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész részére,

Szabó János, a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány táncház és művészeti vezetője részére,

dr. Szilágyi György, a Semmelweis Egyetem Foglalkozás-egészségügyi Intézetének igazgatója részére,

Tárnoki Erzsébet, az Óbudai Egyesített Bölcsődék intézményvezetője részére,

Téglás László, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola igazgatója, tanára részére,

dr. Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményvezetője részére,

Ungvölgyi János András, a LIA Alapítványi Óvoda és Szakközépiskola Szolnoki Tagintézményének igazgatója részére,

Virágvölgyi Márta, az Óbudai Népzenei Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára részére,

valamint

dr. Király Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete Angol Nyelvpedagógiai Tanszékének egyetemi adjunktusa részére.

 

 

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át

dr. Czimbalmos Istvánné dr. Fehér Edit, a balassagyarmati Reménysugár Otthon igazgatója részére,

dr. Geri Józsefné, a budapesti Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi tanára részére,

Gorondy Novák Judit, az International House Nyelviskola nyelvtanára részére,

Gömöri Éva, a Honvéd Együttes táncos szólistája részére,

Horváth Ilona, a kecskeméti Katona József Színház gazdasági vezetője részére,

Horváth Imréné, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara Dékáni Hivatalának tanulmányi koordinátora részére,

Ispánkiné Gede Éva, a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola karvezetője, énektanár részére,

Kálmán Péter népzenész, etnográfus, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola tanára részére,

dr. Kerékgyártó Csilla, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kara Oktatásszervezési Központjának oktatási igazgatója részére,

Ladics Tamásné, a Kecskeméti Művészeti Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolájának intézményegységvezető-helyettese, tanára részére,

Marton Klára Anna, a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum restaurátor csoportvezetője részére,

Pap Adrienn balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa részére,

Szabó Zsuzsanna, a Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Jakabszállás Óvodája óvodapedagógusa részére,

valamint

Ledniczky Beáta, a Magyar Táncművészeti Főiskola intézeti titkára részére.

 

 

Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át

Hrúz Dénes, a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény népzene tanszék-vezetője részére,

Somogyi Edit, a Magyar Állami Operaház művészeti titkára részére,

Tamás László, fazekas részére,

Tompa Attila, a Honvéd Együttes tánckari tagja részére,

Varga György, a Győri Balett színpadmestere, ügyelője részére.

 

Olvassa el ezt is!

Három éves a vásárhelyi Ginkgo Sas Hotel

Három éves a vásárhelyi Ginkgo Sas Hotel

2010-ben, augusztus 18-án ünnepélyes keretek között  vágták át a nemzeti színű szalagot, amely jelképesen megnyitotta a megyei jogú város első és valóban impozáns négycsillagos szállodáját.
Hazaérkezett a KFOR 8. váltása

Hazaérkezett a KFOR 8. váltása

A KFOR nyolcadik váltásának állományát nagyrészt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi művelettámogató műszaki zászlóalj és a dandár hajdúhadházi helyőrségének katonái alkotják. Képekkel!

Ünnepség Hódmezővásárhelyen

Ünnepség Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Kick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter
Kick-box magyar bajnok lett Zsarkó Dániel Péter A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat vezetője kiválóan szerepelt, bekerült a VB-re induló magyar nemzeti válogatottba.
 
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat
Ismét pályázik a kastélyra a vásárhelyi önkormányzat Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott: „ezt a küzdelmet nem adjuk föl, nem fogjuk engedni azt, hogy a sok másik ellopott kastély után a szabadkígyósit is ellopják”.
 
Tanévnyitó az MGK-n
Tanévnyitó az MGK-n Általános és pótfelvételi eljárás, valamint a nemzetközi felvételi eljárás végén 253 hallgató nyert felvételt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára.
 
Iskolakezdéskor is van jó megoldás
Iskolakezdéskor is van jó megoldás Csaknem 400.000 diák tanul(t) már a Matek Oázis segítségével. A szülők, diákok visszejelzése szerint is megoldást jelentő, könnyen elérhető, és nem kell hozzá különóra.
 
Különleges vendég Vásárhelyen
Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.