KözéletA megfelelő készültségi szinten

2012. május 12., szombat
 
A megfelelő készültségi szinten

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében szolgálatot teljesítő 62. Lövészzászlóalj katonái a – CREVAL ellenőrzésre készülve - folyamatos felkészülésen vesznek részt. A zászlóalj alegységei raj összekovácsolást és rajellenőrző-felmérő foglalkozásokat végeztek a Dóc-Sándorfalva térségében található gyakorlótéren, olvasható az MH összefoglalójában.


A kiképzés során a lövészszázadok 1-1 nap átfedéssel három napot töltöttek a gyakorlótéren, miközben a logisztikai és a törzsszázad biztosítási feladatokat látott el. A gyakorlat lebonyolításában, a századok közötti koordinációban, valamint az alárendelt csapatok helyzetének folyamatos követésében nagy szerepet kapott a zászlóaljtörzs által üzemeltetett TOC (Tactical Operation Centre – műveleti központ).

Tájékozódási menetet végeztek egy éjszakai gyakorlat keretében és teljesítették a 20 kilométeres menetgyakorlatot is.

Mint az összefoglaló írja, paintball-al különböző szituációkban próbálhatták ki magukat a rajparancsnokok. Közben felmérték tudásukat rajtaütésben és annak elhárításában, harcfelderítő járőrben, támadásban-védelemben, valamint körlettevékenység során is.

A gyakorlat lezárult, a kitűzött célokat sikeresen teljesítették, az AAR (After Action Review – utólagos értékelés) lebonyolítását követően az alegységek folytatják tovább felkészülésüket az októberi megmérettetésre, áll Hodoniczki Mátyás százados tájékoztatójában.

 

Megírtuk, ezekben a hetekben az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. Lövészzászlóaljának alegységei egy úgynevezett NATO CREVAL ellenőrzésre  készülnek, vagyis hogy a NATO Szövetséges Európai Főparancsnokságának alárendeltségébe tartozó, szövetségi műveletekben részt vevő alegységek megfelelően felkészültek-e?

 

Deme László őrnagy egy riportban elmondta, az Észak-atlanti Szövetség kíváncsi arra, hogy a felajánlott erők valóban a megfelelő készültségi szinten állnak-e, ezért ezt az adott nemzetnek időszakosan fel kell mérnie. Egy ilyen ellenőrzés 72 óra alatt zajlik le, s két fázisból áll. Az elsőben a laktanyában található dokumentumokat, terveket, a másodikban a gyakorlótéren az alapfeladatok végrehajtását vizsgálják. A körülbelül 30 főből álló ellenőrzési csoportot az MH Összhaderőnemi Parancsnokság állítja össze. Ez a csoport két fő megfigyelővel egészül ki, akiket a NATO-főparancsnokság delegál.

(fotók: Búz Csaba)

  

Kapcsolódó cikkünk:

 

Pontos célzás harci zajban

 
 
Forrás: MH sajtó - VH
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.