KözéletPontos célzás harci zajban

2012. március 21., szerda
 
Pontos célzás harci zajban

A kérdés nem csak az melyik fegyverrel nehezebb célba találni, a távcsöves puskával, vagy a páncéltörő gránátvetővel, hanem az is kinek kell jobban koncentrálni? A haditechnikában kicsit is járatosak tudják a választ.

 

 

 

 

 

Mint arról írtunk ezekben a hetekben az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. Lövészzászlóaljának alegységei egy úgynevezett NATO CREVAL ellenőrzésre  készülnek, vagyis hogy a NATO Szövetséges Európai Főparancsnokságának alárendeltségébe tartozó, szövetségi műveletekben részt vevő alegységek megfelelően felkészültek-e?

 

Ennek részeként ezúttal a dóci gyakorlótéren a vásárhelyi katonák géppuskával, gránátvetővel, illetve távcsöves mesterlövész puskával lőttek háromkülönböző szektorban egyszerre, az egymástól eltérő távolságban elhelyezett célpontokra. Az egyidejűség azért különösen fontos, mert így - a hanghatásokat tekintve - szinte harctéri körülmények között érezhették magukat. A nem mindennapi érzés főleg a mesterlövészek számára lényeges, mert a pontos, célzott lövés elérése érdekében nekik kell a legjobban függetleníteni magukat a körülöttük lévő eseményektől.

 

Búz Csaba főtörzsőrmester tájékoztatása szerint, Csönge Péter százados a résztvevő század parancsnok és egyben a lövészet vezetője a közel 100 fős állomány által végzett lőgyakorlatot jóra értékelte.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Ez a járművezetői vizsga kicsit más!

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.