Kultúra, oktatásA matematika legjobbjai találkoztak

2013. november 30., szombat
 
A matematika legjobbjai találkoztak

November 29-én a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola 17. alkalommal rendezte meg a József Attila-kupa Matematikaversenyt.

 

 

 

„Egy szép ötlet, egyetlen egy nagy villanás már elég ok a gyanúhoz: tehetség lappang ebben a gyerekben. A matematika a gondolkodásról szól. Pontosabban arról szól, hogy bizonyos tényeket közölnek velünk, és mi kutatjuk közöttük a kapcsolatot – végeredményben ezt nevezzük gondolkodásnak” nyilatkozta egyszer Lackó László, a Bolyai János Matematikai Társulat oktatási szakosztályának elnöke.

 

Pénteken a Németh László iskolában rendezett versenyre a magukat a gondolkodásban leginkább járatosnak érző diákok jöttek el, hogy  összemérjék tudásukat.

A város iskoláin kívül a környező települések általános iskolái is képviselték intézményüket. Az egyéni teljesítményeken túl az iskolák csapatai is versenyezhettek. Ez utóbbi a tavalyi végeredményhez hasonlóan a Bethlen Gábor Református Gimnázium csapatának győzelmét hozta.

 

Eredmények:

 

5. osztály

Helyezés

     Név

Felkészítő tanár

Iskola

1.

Antal Máté

Udvari Zsolt

Bethlen Gábor Református Gimnázium

2.

Kiss Gábor

Udvari Zsolt

Bethlen Gábor Református Gimnázium

2.

Rumpler Dorka

Fazekas Ilona

Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola

4.

Czékmán Luca

Jakó Edit

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

5.

Kertész Tekla

Zsoltné Kender Tünde

Algyői Fehér Ignác Általános Iskola

5.

Varga Gergő

Szabóné Szanyi-Nagy Anna

Klauzál Gábor Általános Iskola

5.

Wolf Milán

Balogh Edina

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

 

6. osztály

Helyezés

      Név

Felkészítő tanár

Iskola

1.

Budincsevich Anna

Rischákné Kishalmi Rózsa

Bethlen Gábor Református Gimnázium

2.

Molnár Csaba

Garai-Szabóné Póth Edit

Varga Tamás Általános Iskola

3.

Tordai Tegze

Prikler György

Bethlen Gábor Református Gimnázium

4.

Kádár Beatrix

Pap-Takácsné Hefler Gabriella

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

5.

Szögi Richárd

Béleczki Gábor

Szent István Általános Iskola

 

7. osztály

Helyezés

     Név

Felkészítő tanár

Iskola

1.

Kovács Ádám

Szittyai István

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

2.

Gémes Imre

Csorba Emese

Bethlen Gábor Református Gimnázium

3.

Oláh Kende

Csorba Emese, Bense Pál

Bethlen Gábor Református Gimnázium

4.

Szabó Angelika

Rácz Jánosné

Klauzál Gábor Általános Iskola

5.

Benkő Martin

Papp Tibor

Németh László Gimnázium, Általános Iskola

 

8. osztály

Helyezés

         Név

Felkészítő tanár

Iskola

1.

Fazekas Márk

Móriczné Kerek Annamária

Kertvárosi Katolikus

Általános Iskola

2.

Marton Endre

Béleczkiné Tatár Katalin

Hódmezővásárhelyi

Szent István Általános Iskola

3.

Molnár Sándor

Balázsné Mónus Anikó

Hódmezővásárhelyi

Varga Tamás Általános Iskola

4.

Németh Éva

Malustyik Mihályné

Algyői Fehér Ignác

Általános Iskola

5.

Tatár Gergő

Kormányosné Takács Orsolya

Mindszenti Általános Iskola Dózsa

-telepi Tagintézmény

 

Csapatverseny eredmény:



1. helyezés

Bethlen Gábor Református Gimnázium

2. helyezés

Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola

3. helyezés

Szent István Általános Iskola

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kupagyőztes a Hód Úszó SE

Kupagyőztes a Hód Úszó SE

A verseny történetének legnépesebb mezőnye gyűlt össze a november 23-24-én megrendezett Hód Kupa Nemzetközi Úszóversenyen. A Vásárhelyi Hírek a verseny értékelésére kérte az edzőket!
Két tolvaj öt kerékpár

Két tolvaj öt kerékpár

Macska egér harc, amelyben az utóbbi időben a rendőrség beerősített. Néhány napon belül újabb tolvajokat kaptak el és velük együtt lopott kerékpárokat találtak, amelyeknek keresik a gazdáját. Képekkel!
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.