BulvárA marhapörkölt volt a sláger Kabulban

2013. augusztus 4., vasárnap
 

Nemzetközi főzőestet tartottak a Kabul Nemzetközi Repülőtéren, ahol a magyar konyha néhány jellemző ételét is bárki megkóstolhatta.

 

 

 

 

 


A táborban dolgozó helyi lakosságra és a ramadánt megtartó nemzetek katonáira tekintettel a résztvevő hat nemzet csak este kezdhette meg saját ételeinek elkészítését. A barbecue partynak meghirdetett rendezvényen a magyar kontingenst a szervezők arra kérték, hogy ne süssön, hanem az általuk biztosított alapanyagokból az egyik nemzeti ételünket készítse el.

A nagyrészt a Hódmezővásárhelyi Helyőrség katonáiból álló MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr-és Biztosító Kontingens 2. váltásának tagjai az MH Nemzeti Támogató Elem segítségével - a közel 100 kiló marhahúsból - 7 bográcsban pörköltet és gulyáslevest készítettek.
A magyarok - hazánk kultúrájának és hagyományainak népszerűsítésére - egy kisebb kiállítást is rendeztek, ahol szalámi, sonka, kolbász kóstolóval egybekötve kínálták a mintegy 400 adag magyaros ételt azoknak, akik beálltak a talán leghosszabb sorba.

Jocelino Rodriges ezredes az őrzés-védelmi erők portugál parancsnoka a remek szervezésért köszönetét fejezte ki Apáti Zoltán ezredesnek, az MH KNR ŐBK parancsnokának és kiemelte: „Magyarország büszke lehet arra, hogy ilyen katonái vannak, mint akik itt most Afganisztánban szolgálnak.”

A táborban szolgálatot teljesítő nemzetek katonái közül mintegy 1500-an vettek részt a főzőesten.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

A Jobbik szerint az ügyészség mentegeti az önkormányzatokat.

A Jobbik szerint az ügyészség mentegeti az önkormányzatokat.

Hegedűs Lórántné (Jobbik): Az épületért a Generál Média Kft.-nek nem kellett fizetnie a vásárhelyi önkormányzatnak, hanem öt éven át, havi 670 ezer forint értékű hirdetési felületet kellett biztosítania.
Újabb táblacsere, talán a végleges

Újabb táblacsere, talán a végleges

A hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola augusztus elsejétől a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartásába került.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...