Kultúra, oktatásA magyar rendtartomány létrehozója

2015. október 14., szerda
 
A magyar rendtartomány létrehozója

Badalik Bertalan veszprémi katolikus püspök, a magyar domonkos rendtartomány egykori vezetője emlékére konferenciát rendeznek csütörtökön a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

 

 

 

 

 

 

Badalik (Sándor) Bertalan domonkos szerzetes a 20. század első felének egyik legkiválóbb magyar hitszónoka, prédikátora volt. 

Hódmezővásárhelyen született 1890. december 10-én. 1908-ben lépett be a domonkosok rendjébe, ott kapta a Bertalant rendi nevének. 1914-ben szentelték pappá Grazban. 1938 és 1946 között volt a magyar domonkos rendtartomány tartományfőnöke, majd XII. Pius pápa 1949. július 28-án kinevezte veszprémi püspökké. Tisztségét 1957. augusztus 15-éig láthatta el, akkor, Nagyboldogasszony napján ugyanis az abaúji Hejcére internálták. 1964 októberéig élt kényszerlakhelyén, akkor egészségi állapotára tekintettel megengedték neki, hogy Budapestre költözzön, ahol a következő évben elhunyt. 

Földi maradványait - mivel a hatóságok nem engedélyezték veszprémi temetését - szülővárosában, Hódmezővásárhelyen helyezték nyugalomra. Újratemetését 1991-ben tartották, hamvai akkor kerültek Veszprémbe.

Nekrológjában a Vatikán lapja, az Osservatore Romano így írt róla: "Hosszú éveken keresztül vezette rendjének magyar tartományát, melynek elterjedésében nagy mértékben működött közre. (...) Papjaitól és híveitől távol élte le életét, ragyogó példáját mutatva a megpróbáltatások és a betegség elviselésének, az Egyházhoz és az Apostoli Szentszékhez való hűségnek..."

A magyarországi domonkos tartományfőnökség és az Emlékpont által szervezett, a domonkos szerzetes és elöljáró születésének 125. és halálának 50. évfordulója alkalmából tartandó konferencián Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök mond köszöntőt, a tanácskozást Barna Ferenc Máté domonkos tartományfőnök nyitja meg.

 

A konferencián bemutatják a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjteményben található Badalik-dokumentumokat, előadás hangzik el Badalik Bertalannak a püspöki kar ülésein betöltött szerepéről, a domonkos nővérek magyarországi újratelepítéséért végzett munkájáról, internálásának időszakáról és az utolsó útja körüli bonyodalmakról. A tanácskozást a kommunista diktatúra egyházellenes fellépéseiről szóló előadások zárják. 

 

Részletes program:

 

10:00 Köszöntõ:Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök

 

10:15 Megnyitó:Barna Ferenc Máté OP általános vikárius

 

10:30 Dr. Zágorhidi Czigány Balázs PhD gyűjteményvezetõ (Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Vasvár) Badalik Bertalan személyéhez kapcsolódó dokumentumok a Domonkos Rendtörténeti Gyűjteményben.

 

10:50 Dr. Soós Viktor Attila bizottsági tag (Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest) Badalik Bertalan szerepe a Magyar Katolikus Püspöki Kar ülésein.

 

11:10 Hornyák Máté Jánoslevéltáros (Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár, Debrecen) Egy korlátozott megyéspüspök napjai Hejcén

 

11:30 Gulyás Martintörténeti kutató (Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala, Budapest) Badalik Bertalan utolsó útja körüli politikai bonyodalmak.

 

12:10 Kerekes Ibolya néprajzkutató (MTA–SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, Szeged) „Íme most van a kellõ idõ...” (2. Kor 6,2b) Badalik Bertalan szerepe a domonkosapácák magyarországi újratelepítésében.

 

12:30 Dr. Bank Barbara bizottsági tag (Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest) A szerzetesek elleni kommunista fellépés – különös tekintettel a domonkosokra. 1945–1950.

 

12:50 Dr. Miklós Péter intézményvezetõ, A hódmezõvásárhelyi domonkos leányiskola államosítása

 

Olvassa el ezt is!

Gyermekbarát település díjat kapott Hódmezővásárhely

Gyermekbarát település díjat kapott Hódmezővásárhely

A díjazott önkormányzatok többet tesznek a kötelezőnél a gyerekekért és a fiatalokért, ezáltal mindenkinek példát mutatnak - mondta Schanda Tamás helyettes államtitkár.
Hódmezővásárhelyen a járási hivatal új helyre költözött

Hódmezővásárhelyen a járási hivatal új helyre költözött

A korábbi nyitva tartás szerinti ügyintézés október 13-án, kedd reggeltől már az új helyen, az  Ady Endre u. 14. szám alatt folytatódik. A Kormányablak is ideköltözött.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.