KözéletHódmezővásárhelyen a járási hivatal új helyre költözött

2015. október 11., vasárnap
 
Hódmezővásárhelyen a járási hivatal új helyre költözött

A korábbi nyitva tartás szerinti ügyintézés október 13-án, kedd reggeltől már az új helyen, az  Ady Endre u. 14. szám alatt folytatódik. A járási hivatalnak otthont adó, megújult épület és benne az új, 14 munkaállomásos kormányablak hivatalos átadására október 16-án kerül sor.  

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírek többször is beszámolt arról, hogy a Környezet és Energia Operatív program keretében öt épületének energetikai  korszerűsítésére összesen 1 997 700 000 forintot nyert a Csongrád Megyei Kormányhivatal.  Ebből kettő Szegeden három Hódmezővásárhelyen van.

 

A központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásai elnevezésű pályázati kiírásra csak központi költségvetési szervek - elsődlegesen Kormányhivatalok – pályázhattak.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal két pályázatot nyújtott be, az egyik a Szegedi székházépületének, a másik a Hódmezővásárhely, Kálvin tér 4. szám alatti, a zeneiskola volt épülete, a leendő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Csongrád Megyei Kirendeltsége energetikai felújítására.

 

A műszaki tartalom elkészülte után derült ki, hogy az elnyert támogatási összeg a hódmezővásárhelyi ingatlan esetében más, a Kormányhivatal használatában álló ingatlanok felújítására is lehetőséget ad. Ezek egyike a Petőfi u. 6. szám alatti, jelenleg többek között a Földhivatalnak otthont adó épület, a másik pedig az Ady Endre u. 14. szám, amelyben évekig a Corvin Szakképző tantermei voltak, illetve a legfelső szinten a Vásárhelyi Városi Televízió működött. Ebben a most felújított épületben október 13-tól a járási hivatal és a kormányablak várja az ügyeket intézni szándékozókat.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Ingyenes okmányok

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Korszerű sportközpont a Tiszti Klub helyén

Korszerű sportközpont a Tiszti Klub helyén

A Fülöp Mihály Magyar Kupasorozat Csomorkány Kupa versenyének keretében október 10-én délután hivatalosan is felavatták a Vásárhelyi Vívócentrumot. Képekkel!
Jövőre elkezdődhet a Vásárhelyt elkerülő út építése

Jövőre elkezdődhet a Vásárhelyt elkerülő út építése

Felújították a 47-es út Hódmezővásárhely és Orosháza közötti 19,7 kilométeres szakaszát, a nettó 7,9 milliárd forintos beruházást szombaton adták át.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.