
Az emléknapon, június 29-én, pénteken 10 órától a hódmezővásárhelyi Kincses temetőben, az ÁVH által 1950-ben meggyilkolt Alsókopáncsi ifj. Tárkány Szűcs István sírjánál rendeznek megemlékezést az Emlékpont szervezésében.
(Fotók: Rendőrség fotóarchívum)
A magyar parasztság a második világháború szörnyű pusztításai után egy jobb és teljesebb életet remélve kezdett neki az újjáépítésnek. A kommunisták azonban a hatalom megragadásával egyidejűleg kíméletlen harcot indítottak a magyar agrártársadalom ellen. A párt minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát, és a parasztokat földjeik elhagyására kényszerítse.
A rendszer nem tűrhette a gazdaságilag önálló, saját értékrendje szerint élő közösség fennmaradását. A támadások célkeresztjébe a szovjet mintának megfelelően a „kulák” került. A kulák szónak nincs magyar megfelelője. Még csak le sem fordították. Bárkiből lehetett kulák, vagyis közellenség: szabad préda. Kuláklisták készültek, és erre felkerültek Hódmezővásárhely legtekintélyesebb gazdái is, azok, akik a legeredményesebben gazdálkodtak. Országosan, mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván. Bár hivatalosan a 25 holdon felüli közép- és gazdagparasztok számítottak kuláknak, a gyakorlatban ezt a helyi pártvezetés döntötte el. Hódmezővásárhelyen mintegy kétezer ember került kuláklistára.
A kulákokat különadókkal, megemelt beszolgáltatási kötelezettséggel, állandó pszichés és fizikai terrorral sanyargatták. Nyilvános fenyítésekkel, verésekkel, munkaszolgálattal, kitelepítéssel, vagyonelkobzással, hatósági eljárások ezreivel, koholt vádak alapján indított perek százaival, súlyos börtönbüntetésekkel és kivégzésekkel akarták megtörni az embereket. Hódmezővásárhelyen, 1952-ben a 950 bűnesetből 316 esetben állapítottak meg „közellátás érdekeit veszélyeztető bűntettet”.
A gazdák tömegével menekültek földjeikről, miután azokat „önként” felajánlották az államnak. Volt, aki nem bírta elviselni a zaklatásokat, és öngyilkosságot követett el, vagy a börtönben elszenvedett fizikai bántalmazások következtében vesztette életét.
A hódmezővásárhelyi kuláküldözés emblematikus alakja Tárkány Szűcs István, akit 1950-ben kínzott halálra az Államvédelmi Hatóság.
Üldöztetése 1949-ben kezdődött, amikor közvetlenül az aratás előtt elvitték a Lenin TSzCs-be az aratógépét, amelyet többet vissza sem adtak. A dűlőbiztos följelentette, hogy „szabotál” és az érett kalászból elszóródik a nép vagyona. Az egész család kaszát, sarlót fogott, még az akkor 15 éves kislánya is. Margitka ebben az évben, mint “kulákgyerek” már nem kezdhette meg a középiskolát, mindenünnen eltanácsolták. Az 1949–1950-re forduló télen megindult a módszeres üldözés, zaklatása mindennapossá vált, a legkülönbözőbb koholt indokokkal.
1950 áprilisában – immár utoljára – rendőrök és ávósok jelentek meg a tanyában. A család mindenesével befogattak kis stráfkocsiba, és bevitették Tárkány Szűcs Istvánt a külterületi rendőrőrsre. Ott azonnal belökték a színbe és – a mindenes elmondása alapján – csak a zuhogó ütlegelést és jajgatást lehetett hallani. Itt sokáig verték, kínozták. Amikor megunták, továbbvitették a vásárhelyi ÁVH-ra, ahol a tortúra folytatódott. Ezt követőleg a járásbírósági fogdába cipelték. A vádindítvány 1950. április 14-én történt, a bírósági tárgyalása április 16-án volt, de ekkor már sürgősen orvost kellett hozzá hívni. Az akkor börtönorvosi tisztséget is betöltő dr. Zeheri István azt mondta a pribékjeinek, hogy rögtön engedjék haza, ne itt haljon meg. Másnap reggel el is engedték. A magatehetetlen, járóképtelen embert fiákeren vitték apósa házába. Ekkor beszélni már nem tudott, csak a család által föltett kérdésekre bólintott.
A történet utóéletéhez tartozik, hogy a rendszerváltást követően, csak 1990-ben mert a család méltó síremléket állítani a meggyilkolt férjnek és apának.
A kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjának előestéjén Tárkány-Szűcs Ferenc nyugalmazott földmérő mérnők mondja el családját és a vásárhelyi parasztságot ért megpróbáltatásokat június 28-án, csütörtökön délután öt órától az Emlékpontban rendezett beszélgetésen.