GazdaságVajon lesz megoldás?

2026. augusztus 19., szerda
 
Vajon lesz megoldás?

Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. hódmezővásárhelyi telephelyének évek óta fennálló, a lakosság életminőségét jelentősen rontó bűzterhelése miatt.

 

 

 

 



A politikus levelében úgy fogalmazott, "nem tekinthető elfogadható állapotnak, hogy egy ipari tevékenység ilyen hosszú időn keresztül, rendszeresen és érzékelhető módon rontsa az itt élők életminőségét".

A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az államnak az ATEV esetében nemcsak hatósági, hanem tulajdonosi felelőssége is fennáll. Álláspontja szerint az államnak tulajdonosként azt is biztosítania kell, hogy a társaság működése ne járjon egy teljes városi közösség életminőségét tartósan és rendszeresen rontó környezeti hatásokkal.

 

Márki-Zay Péter ugyanakkor kiemelte, az önkormányzatnak nem célja az ATEV működésének ellehetetlenítése. A város elismeri a társaság országosan fontos állategészségügyi és hulladékgazdálkodási szerepét, valamint azt is, hogy a hódmezővásárhelyi üzem helyi és térségi munkahelyeket biztosít. Az önkormányzat ezért olyan megoldást szeretne, amely az üzem hosszú távú működését korszerű technológiával, a környezetével együttműködve teszi lehetővé.

 

A polgármester szerint a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány - amelynek - a most országgyűlési képviselői mandátumát visszaadó - Lázár János volt a kuratóriumi elnöke - 2024-ben egymilliárd, tavaly pedig további kétmilliárd forint osztalék kifizetéséről döntött, miközben nem költött az üzem okozta probléma megszüntetéséhez szükséges fejlesztésekre.

 

Az ATEV Zrt. országos lefedettséggel gyűjti az állati melléktermékeket. Négy üzemében - Debrecenben, Solton, Hódmezővásárhelyen és Mátyásdombon - ezek ártalmatlanítását, kezelését, feldolgozását végzi. A cég legnagyobb, mintegy száz dolgozót foglalkoztató hódmezővásárhelyi gyárában az uniós csatlakozás óta kizárólag egészséges állatoktól származó baromfivágóhídi melléktermékeket dolgoznak föl. Az üzem baromfilisztet, hemoglobin vérterméket, toll-lisztet és takarmányzsírt állít elő. Emellett egy gyűjtő-átrakót is üzemeltetnek.

 

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a csaknem ötszáz alkalmazottat foglalkoztató ATEV Zrt. Tavaly 25,2 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 35 százalékkal haladta meg az előző évit. A cég árbevételének több mint negyede exportból származik. A vállalkozás tavaly 3,914 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami több mint duplája a 2024-esnek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.